Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Ha nem volna, fel kellene találni" - Bodri Ferenc: Írói kéziratok az olvasólámpa alatt
Bodri Ferenc ÍRÓI KÉZIRATOK AZ OLVASÓLÁMPA ALATT Minden bizonnyal izgalmasabbak és érdekesebbek (legalábbis így, a recenzens előtt) bármely szürkébbre sikerült, de elmélyült irodalomtörténeti tanulmánynál a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Helikon Kiadó közös vállalkozásában megjelent Kézirattár című albumsorozat füzetei, hiszen egy-egy jelesebb írói kéziratot közölnek, és mutatnak be facsimilében, további dokumentációkkal, eleven tanulmányokban a közkinccsé adott mű születésének körülményeit. Levelek, fényképek, és más reprodukciók sorozatával kísérlik a remekbe szerkesztett kötetek az ily módon megidézett írói korszak tényleges és szellemi (belső) áramlásait megközelíteni. Afféle mikroszkopikus kutatás ez, egy-egy alkotó korszak apró időszeletkéjének bemutatása, és az ehhez hasonló feltárások szemmel láthatóan izgalmasabbak, mint a teljességet átfogni törekvő tablók, ilyenekkel a sorozatban megidézett íróknál nem is kevéssel rendelkezünk. Ezek pedig egyként jellemzik a megjelenített időt és megírásuk korát, olykor aligha érdemük az objektivitás. A megjelent négy tanulmányfüzet sem teljesíthette minden esetben maradéktalanul a „pillanat megragadásának" nehéz feladatát: néhány elemző ok nélkül tágítja a kört, óhatatlanul is a szükségesnél nagyobb írói és életszakasz bemutatására törekszik. Többre annál, mint amennyit a bemutatott kézirat és „vidéke" hitünk szerint megkövetel. Arany ]ános Kapcsos Könyvének, Madách Tragédia-kéziratának hasonmás kiadása, a szép könyvek sikere csak melegíthette a muzeológusokban mindig eleven igényt kincseik közreadása iránt. A kiadó pedig a tervszerű folytatásra bizonnyal szívesen vállalkozott. így az Ady-, Krúdy-, és Móricz-évfordulók fonalán született füzetek a híres Kossuth-kézirattal együtt hasonlóan kiváló feladatokat látnak el: az érdeklődőhöz közelebb hozzák, mintegy nagyító alá helyezik a korábban csak tisztes távolokból vizsgálhatót. Ennél nagyobb eredményre pedig egy-egy alkotói pálya megértésénél aligha számíthatunk, valahol itt kezdődhet az irodalomszeretet „készség-foka". A Kézirattár-sorozat legnagyobb eredménye ez, és a nehéz várakozás nyugtalan izgalma fog el: vajha több kézirat és elemzés lenne már nemcsak múzeumi tárgyként az érdeklődők kollektív birtoka. Elsőként (még 1977-ben) Ady Endre Az elhagyott kalóz-hajók című versének kézirata (mellette több más között, Csinszka egy-két levelének fotókópiája, jó néhány fénykép az akkori Adyról, a költő hölgyeiről stb.) került a rajongók asztalára Baráti Dezső bemutatásában. A tanulmányban Ady egyik legválságosabb idejének (1914 nyarán vagyunk) megközelítése, hiszen a néhány év előtt lezárt Léda-ügyet követő gyors röptű hónapok ideig-óráig tartó szerelmeitől is búcsúzik Ady a versben, várakozással tekintve Csinszka elé. Lédát Arany, Mylitta, Dénes Zsófia és kevésbé ismert mások követik az ingatag trónuson, most már Csinszka ült Ady élethajójának kormánya mellé, ő a tenger és ő a horizont, ő fogja be fülét a maga Odüsszeu- szának, amikor hajójuk elhalad a csábító szirének szigete előtt. A korszak Krúdyjának bemutatására, az író „mikroképének" megalkotására napjaink talán legszorgalmasabb és legeredményesebb „krúdyológusa", Barta András 132
