Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

„Ha nem volna, fel kellene találni" - Ruffy Péter: Csinksza és Ady régi lakásán, az új Ady Endre-emlékmúzeumban

5

És mindenütt a - ezek Ady szavai - „szeretetre, óvásra, féltésre" érdemes, a „törékeny, szenzibilis, nyugtalan, impulzív, artisztikus, finom" Csinszka, a halálos beteget oltalmazó, a halálossal küzdő Csinszka ízlése, bája, odaadása. A bútorok kiválasztásában, a berendezésben, a képek csoportosításában, az ezüst gyertyatartók elhelyezésében, a tabernákulum altwien-porcelánjainak tört fényén, az erdélyi futószőnyegen, az egésznek láthatatlan, de élő légkörében.

S fényképeken a Kalota hídja, Csúcsa, a mesevár, a csúcsai erdő, s hatalmasan az erdős útkanyarulat, amelyen Ady a szomorú katonasereg vonulását látta és a látogatóknak szánt fényképmásolatok, az eredetiről készült lenyomatok között a Csinszkához szóló Ady-vallomás, melynek néhány sora eldönt pert, vitát, mindenfajta revíziót:

Téged keresve útján, harcán,

Milyen bátor, erős szívem volt,

Milyen muzsikás, milyen harsány.

Milyen beteg most, milyen vásott:

Dobbanását nem tartja más, csak Te nagy szerelmes akarásod.

Ha még egyszer vadul fölzengne,

Himnusza a kíné, s a kéjé,

Himnusza a himnuszod lenne.

Himnusz, hogy mégis rád találtam,

Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,

De élve és nem a halálban.

Végül már a halálban, a halál után. A legszomorúbb, mit látni lehet itt. A csúcsai Török nagymama egy szobasarok foteljében roskadtan ül, mellette, a karfán Csinszka.

Bár ketten vannak, egyedüllétük olyan világnyi, mint Csinszka édesanyjának gyermekágyi halála után a mesevárban, Csúcsán.

Magyar Nemzet 1977. február 13.

12 7