Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Ha nem volna, fel kellene találni" - Fekete Sándor: 1823-1973. Petőfi
zsef munkája, ha pusztán ezeket közölné. Ő azonban mindjárt egy teljes, önálló életrajzi fejezetté fejlesztette a feltárt tényeket s a belőlük levonható következtetéseket. Lehet némi túlzás abban, hogy Petőfi távozásának okát „végső soron" Egressy hatásában kell keresnünk (102. 1.), de mindaz, amit e feltevés alátámasztására Kis József elmond, a vándorszínészi pályaszakasz előzményeinek megértéséhez nélkülözhetetlen fogódzókat kínál. Valóságos életrajzi fejezetté kerekedik Bodolay Géza Barátság, szabadság, szerelem című összefoglalása is. Ami a szorosabban vett biográfiai kérdéseket illeti, az ismert anyag korrekt felmutatásának érdemét nem csökkenti, hogy Szeberényi Lajos Pe- tőfi-ellenes támadásának vagy a vitatott Nyesy-tárca szerzőségének problémájában más megközelítések is lehetségesek, az itt adódó nézeteltérések különben is a töb- bé-kevésbé megfogható tárgyi adatok keretei közé szoríthatók. Már nehezebben rögzíthető régiókban mozog az a verselési elmélet, amely a tanulmány terjedelmileg is jelentős részét foglalja le. „Elődei", „főleg Németh László nyomán", hangsúlyozza Bodolay, hogy a jambikus sorok lüktetését a magyar versben „a hangsúlyok adják", „a ritmus képzetét" nem maga a jambus kelti. Ha így volna is, amin még érdemes volna tűnődni, ebből nem következne, hogy Petőfi „öntudatlanul alkotott széptani szabályok szerint" írta költeményeit (114. 1.). A költő elvetette az iskolás szabályokat, ez tény, de hogy tudatosan vagy öntudatlanul tette-e, ahhoz az itt felsorakoztatott bizonyító anyag (vagy akár Petőfi önvallomása) nem ad elég támpontot. Némi vitára serkent Szörényi László Apokalipszis helyett kataklizma című verselemzése is, amely a Szörnyű idő... új felfogását nyújtja. Szörényi szerint a vers „azzal, hogy a jelenben zajló végromlás történetiségét tagadja, a »történelmet« magát mítosznak nyilvánítja" (175.1.). Sőt „vérfagyasztó iróniát" fedez fel a költeményben, a Hymnus „csúfondáros deformációját", rímelési „enyhe frivolságot" és hasonlókat is talál a műben. Mindezt pedig azért teheti, mert a Szörnyű idő... ismert keserű kérdéssorozatát Szörényi egyértelműen tagadásnak tekinti (174. 1.). Csakhogy a kérdőjelek kérdéseket fejeznek ki, s nem feltétlenül tagadásokat. Az elemzés érdekesen tanúsítja, hogy a tüntetőén a „szövegre" támaszkodó vizsgálat is félrecsúszhat, ha előzetes koncepciók szerint olvassuk a szövegeket. A vitatható következtetés ellenére mégis élvezetes, gondolatébresztő, igényesen megírt esszét köszönhetünk a szerzőnek, aki ismét bebizonyította, hogy az új irodalomtörténészi nemzedék ígéretes képviselője. Példája egyszersmind azt is igazolja, hogy a nem kifejezetten Petőfivel foglalkozó, a korszak más klasszikusainak életművét kutató irodalomtörténész is milyen izgalmas kérdéseket vethet fel költőnk korszerűbb értelmezése érdekében. Fenyő István sem számít céhbeli Petőfi-filológusnak, hiszen elsősorban a reformkorszak eszmetörténeti-kritikai kérdéseinek vizsgálója. O azonban tudatosan törekszik arra, hogy Petőfi életművének elemzésében is hasznosítsa a kor egyéb vonatkozásaiból nyerhető tanulságokat. Petőfi és Kölcsey címen adalékot nyújt az „apostol"- motívum kialakulásához, annak a véleményének adva kifejezést, hogy e motívum „első hazai csíráját" Kölcseynek 1832-ben Kazinczyról elmondott beszédében kell keresnünk (168.1.). Az ilyen megközelítések jelentősége épp azért nőtt meg az utóbbi időben, mert kicsit elhanyagoltuk a Petőfi-eszmék hazai forrásvidékének tanulmányozását. Pedig - miként ez a tanulmány is mutatja - Petőfi nem egyszerűen szakítás a reformkor közfelfogásával, hanem a 48 előtti periódus legjobb törekvéseinek szerves folytatása is. Ha az évkönyv többi cikkével még rövidebben foglalkozom, ez egyáltalán nem jelenti azt, mintha jelentőségük is kisebb volna, csupán a recenzió terjedelmi korlátainak engedek. Nem is lehetne lebecsülni H. Törő Györgyi értékes cikkét, amely 122
