Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Ha nem volna, fel kellene találni" - Ruffy Péter: Wasszikus kincstár
Ruffy Péter KLASSZIKUS KINCSTÁR A Petőfi Irodalmi Múzeum jövőre lesz húsz esztendős. A Bajza utca és a József nádor téri Teleki-palota után a Károlyi Mihály utcai Károlyi-palota már a harmadik, most már végleges otthona. Nem nagyon tágas, nem eléggé bensőséges otthon ez sem. Irodalmunk klasszikus kincstárának végleges otthonában még vannak magánlakások is, s más intézmények foglalnak el néhány raktárhelyiséget. Pedig ahhoz, hogy ez a múzeum gondosan őrizhesse íróink hagyatékát, a nemzeti kincs számba menő kéziratokat, az írókról készült festményeket, egykori alkotóműhelyek bútorait, s ezt az irodalmi nemzeti könyvtárat, az egész épületre, valamennyi helyiségre szüksége lenne. Reméljük, megkapják. E túlzsúfolt irodalmi múzeum az elmúlt esztendők során, mindenesetre vonzó zarándokhelyünk lett. A névadó Petőfi emlékének forró boltozata alatt halmoztuk fel, gyűjtöttük össze az irodalmi, írói emlékvilág tárgyait, az írói hagyatékokat, hangszalagokon a beszédét annak, ki már nem él, vallomását Lukács Györgynek, emlékezését Miklós Jutkának, ízesen szép szavát Tamási Áronnak, vagy olyan filmet, amelyen Karinthy Frigyes látható. 1 Van-e valami értelme írók fényképének, egyenesen megőrzött vasúti bérletének, lehet-e kisugárzása holt tárgynak, legyen az bármennyire becses? Csak az felelhet e kétkedő kérdésre, aki már állt Vörösmarty íróasztala előtt, vagy eltűnődött Petőfi aláírásán, amelyet kimetszett fadarabbal együtt mutatnak be a mostani nagy Petőfi- emlékkiállításon. Ez a kis, téglaformához hasonlatos fadarab repedezik, talán már a szú is elvégezte benne lazító munkáját. E kicsiny kiállítási tárgy kedves játék, jó bolondság csupán - mégis a gondolatok, dátumkeresés, eltűnődés sorát indítja meg az emberben. Mikor járt a költő arrafelé? Elő a naplóját, ide vele minden sorát, ássuk be magunkat Hatvány Így élt Petőfijének egyik kötetébe. Ez a Petőfi-aláírás ugyanis a murányi vár kapuján maradt meg, onnan metszette ki a megőrző szándék. Azért szeretem az emléktárgyakat, mert a mindig élő alkotásra emlékeztetnek. A Petőfi-kiállításon ott áll az egyik kis terem sarkában a furcsa vaslábú kerek asztal, irodalmunk első, talán legnagyobb kerek asztala, hideg szürke halovány márványlappal fedve. Már kiszámíthatatlan, mennyien érintették ezt a márványlapot. Föl nem deríthető, mennyi nagy mondat, szózatszerű kijelentés, mennyi fogadalom, kiáltás, vita szállt és kavargóit e szürke asztallap fölött. Ez ugyanis az egykori Pilvaxból a „Közvélemény asztala". Mennyi ideig kellene állni, szemlélődni az olajfestmény előtt, amely vékony ajkú, szürke-sápadt, fejkendős nőt ábrázol? Ki gondolhatná, hogy ez a szikár-egyszerű, ez a csontos, ez a fáradt arc, ezek a már-már vértelenül fakó vonások őrzik az ő csókját... A Hrúz Máriát ábrázoló festmény közelében, a tárló üveglapja alatt három papírlap. Már-már füzetszerű. Mintha irkalapok volnának. A ceruzával rótt sorok között, 114
