Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Ha nem volna, fel kellene találni" - E. Csorba Csilla: Emlékképek - Múzeumi köszöntő Berekméri Zoltán (1923-1988) fotóművészre emlékezve
E. Csorba Csilla EMLÉKKÉPEK - MÚZEUMI KÖSZÖNTŐ BEREKMÉRI ZOLTÁN (1923-1988) FOTÓMŰVÉSZRE EMLÉKEZVE Egy esti tv-híradóban az Igazságügyi Minisztérium épületének előcsarnoka villan fel, ahol, mint a hely adekvát belső dekorációja - Justitia monumentális márványszobra látható. E szobor - mondom gyermekeimnek - hosszú ideig a Károlyikertben, az Irodalmi Múzeum épületének szegletében állt, megfosztva méltóságától és az igazságot osztó mérlegétől. A hitetlenkedést legyőzni bizonyíték után kutatok, s kezembe kerül Berekméri Zoltánnak, a múzeum fotósának 1995-ben megjelent albuma, s benne a kép, amelynek címe: Magasban (1959). A képnek mozgalmasságot kölcsönző íves térben, az első emelet magasságában a múzeum történetének örökös kísérője és nélkülözhetetlen eleme, a javítgató mesterember áll. A kép kompozíciója megfelel az 50-es évek hivatalos ideológiájának: a letűnt kor szimbóluma, a Curia díszítőeleme, a Justitia a magasból a földre (porba) került, miközben a munkásember jóval fölé emelkedik. A fotóművész Berekméri a fény modelláló és kiemelő erejével más jelentést ad a képnek: ő fénnyel itatja át az időjárás viszontagsága által megviselt, az örök igazság biztonságát és nyugalmát árasztó szoboralakot, s ezzel a magasba került ember törpévé válik, s a földön álló szobor óriássá emelkedik. E politikai és művészi érzékenységet egyaránt eláruló felvétel csak egy abból a több százból, amelyeket a fotóművész Berekméri Zoltán ránk hagyott. Rejtőzködő, magába forduló, keveset beszélő ember volt Berekméri. Életrajzát kevesen ismerik, őt magát még kevesebben mondhatták barátjuknak, jó ismerősüknek. A külvilággal képei segítségével, képein keresztül kommunikált. 1923-ban született Kecskeméten, kereskedelmi érettségit tett és Békéscsabán postatisztviselőként dolgozott. 14 éves korában kezdett fényképezni, tehetségére környezete hamarosan felfigyelt. A szakma ismert, vagy a hozzá hasonlóan pályakezdő képviselőivel levelezni kezdett, tanácsokat kért és adott, majd az ország több fotóklubjának lett tagja, így a debreceni (1942-44), a soproni (1948-50) és a békéscsabai (1954-55) fotóklubnak. Képei pályázatok, felhívások útján - ebben talán segített neki a postai alkalmazás is - hamarosan elkerültek Európa és a világ Berekméri Zoltán Fény és hullám c. felvétele, 1948-50 körül 106
