Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Porkoláb Tibor: „Üldözöttje a hatalomnak” Egy fejezet a Jókai-regényből

Ha viszont az önéletrajzi emlékezéseket olyan narratívaként olvassuk, amely­nek narrátor-hőse az elbeszélés során konstituálódik, tehát azonossága csakis a ricoeur-i értelemben vett „elbeszélt azonosságként“ (identité narrative) képződ­het meg,12 akkor a referenciának legfeljebb az illúziója marad. Máshogy fogal­mazva: nem az élet produkálja az (ön)életrajzot, hanem „az önéletírói vállalkozás hozza létre és határozza meg az életet”.'3 Az emlékezés tehát nem a (megőrzött) múlt felidézése, nem egyszerűen valamiféle mnemotechnikai kompetencia működtetése, hanem szelekciós és konstrukciós műveletek rendszere. Az élet­történeti emlékezésben megkonstruált múlt olyan koherens és célképzetes (azaz értelmezhető jelentéssel bíró) eseménysorként válik elbeszélhetővé, amelynek elsődleges funkciója az individuális és közösségi identitás kinyilvánítása. Az élettörténeti elbeszélések nem referenciális funkcióik, hanem a bennük artikulálódó identitásképző eljárások miatt válhatnak fontossá az értelmező számára. És ha nem maguk az események az igazán érdekesek, hanem az események emlékezete, akkor nem bizonyulhat termékenynek az az értelmezési stratégia, amely csupán az önéletrajz fikciós elemekkel való feltöltődésének kimutatásában érdekelt, azaz az elbeszélés őszinteségét, hitelességét, a valóság­nak való megfelelését kéri számon. Az igaz/hamis-kritériumok alkalmatlannak látszanak az élettörténeti narratívák vizsgálatára. Tanulságosabbnak ígérkezik annak feltárása, hogy az egyén személyes identitását megalapozó cselekedetek hogyan rendeződnek narratív módon ábrázolható élettörténetté, illetve a szemé­lyes élettörténet miként íródik bele a (magát gyakran nemzetként tételező) közösség narrative ábrázolható történetébe.14 A Jókai-szakirodalom ugyanis az író regényként olvasható élettörténete (a továbbiakban: „Jókai-regény”)15 kapcsán újra és újra megállapítja, hogy az „össze van fonódva a nemzet históriájával”.16 Már az író világra jövetele is történelmi jelentőségű eseményként képződik meg. A magasztos pillanat 12 Paul Ricoeur, Az én és az elbeszélt azonosság, ford. Jeney Éva = Uő, Válogatott irodalomelméleti tanul­mányok, szerk. Szegedy-Maszák Mihály, Bp., 1999, 384. (A továbiakban Ricoeur, 1999a) 13 Paul De Man, Az önéletrajz mint arcrongálás, ford. Fogarasi György, Pompeji, 1997/2-3, 94. 14 Az emlékezet, a kollektív emlékezet, az élettörténeti elbeszélés, narratív identitás fogalmaihoz 1. Frederic Bartlett, Az emlékezés. Kísérleti és szociálpszichológiai tanulmány, ford. Pléh Csaba, Bp., 1985, 297, 407-413; Tzvetan Todorov, Az emlékezet csapdái, ford. Lenkei Júlia, Világosság, 1996/10, 30; Joel Candau, Anthropologie de le mémoire. Paris, 1996, 60-68, 106; Jan Assmann, A kulturális emlékezet. írás, emlékezés és politikai identitás a korai mugaskultúrákban, ford. Hidas Zoltán, Bp., 1999, 51-53; Gebhardt Rusch, A történelem, az irodalomtörténet és a historiográia elmélete. Helikon, 1993/1, 68; Hayden White, Előszó, fold. Braun Róbert = Uő, A történelem terhe, Bp., 1997, 20—21; Hayden White, Az elbeszélés kérdése a mai történelemszemléletben, ford. Berényi Gábor = Uott, 145; David Carr, A történelem realitása, ford. V. Horváth Károly = Narratívák, 3, szerk. Thomka Beáta, Bp., 1999,71-73; Jürgen Habermas, A kommunikatív cselekvés elmélete, ford. Felkai Gábor, Király Judit, Bp., 1986, 165-167, Paul Ricoeur, Le temps raconté (Temps et Récit, III), Paris, 1985,356; Paul Ricoeur, Emlékezet-felejtés-történelem, ford. Rózsahegyi Edit, = Narratívák, 3, szerk. Thomka Beáta, Bp., 1999, 54-56. A kérdés szerteágazó szakirodaimának áttekintéséhez 1. Niedermüller Péter, Élettörténet és életrajzi elbeszélés, Ethnográfia, 1988/3-4; Gyáni Gábor, Emlékezés és oral history, BUKSZ, 1988 ősz, 297-302. 15 A Jókai-biográfusok szövegei és az önéletrajzi narratívaként értett Jókai-szövegek (például: Egy bujdosó naplója, A tengerszemű hölgy, A barátfalvi lévita. Az első ősz hajszálak. Az én életem regénye) egy - a biográfiát és fikciót egymás referenseiként működtető - regénnyé olvashatók össze. A dolgozat ennek a „Jókai-regényként” említendő konstrukciónak csupán az egyik (igaz kulcsfontosságú) fejezetét vizsgálja részletesebben. E fejezet főhőse a bujdosó hazafi, hősnője pedig Jókainé Laborfalvi Róza, a „férjmentő” asszony. Az elbeszélt történet a letarolt hazában játszódik 1849 második felében. 16 Nógrádi László, Jókai Mór élete és költészete, Pozsony-Bp., 1902,53. L. még: „Nemzeti történelem és szemé­lyes életrajz összefonódása meghatározó jegye a Jókai életrajznak, a kettő kölcsönösen értelmezi egymást, sőt egymás nélkül érthetetlenek.” Szilasi, i. m., 32. 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom