Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Szegedy-Maszák Mihály: Az újraértelmezés kényszere (Kemény Zsigmond két röpirata a forradalomról)

csak a franciához, de az angolhoz képest is kevésbé erőszakosnak tünteti föl: „kisebbek lévén szenvedélyeink, talán kevesebbek valánk bűneink is.” (333)

A röpirat nem tagadja, hogy Bécs követett el igen súlyos hibát - ilyennek láttatja például Jelaéic kinevezését Magyarország kormányzójává -, de fontosságot tulajdonít annak, hogy a magyar vezetőknek nem volt módjuk tájékozódni, miként is fogadja a hadsereg s a külvilág a Függetlenségi Nyilatkozatot.

A Forradalom után utolsó szavai arra vonatkoznak, hogy a szerző e röpiratá- val „inkább irtani [...], mintsem alkotni” (373) akart. Egyúttal bejelenti, hogy legközelebbi munkáját már építő szándékkal írja. A Még egy szó a forradalom után valóban megfelel e célkitűzésnek. A korábbi röpirat végkicsengése mintegy fölteszi a kérdést, amelyre a lényegesen hosszabb fejtegetés hivatott válaszolni.

„Mindig szerettük a hazát; ámbár gyakran rosszul szolgáltuk.” (371) Szándék és eredmény szembeállításából következik a többpártrendszernek olyan indoklása, mely másfél század elteltével sem veszített időszerűségéből:

„Különösen nálunk egyik párt sem kell - kizárólag.

Nem azért fogytunk meg számban, nem azért változtunk meg viszonyokban, hogy még most is a régi ellenszenvek által hasítgassuk magunkat mi, töredékek, még apróbb töredékekre.” (372)

A Forradalom után azt a végső következtetést vonja le a történelem megszakításszerű változásaiból, hogy valamely nemzet fönnmaradásának két föltétele van: a múlt szigorú megrostálása, egyes részeinek kiiktatása, illetve a korábbi örökség mély ismerete: „Felednünk és tanulnunk kell, de emlékeznünk is.” (370)

(önértelmezés)

Mi a viszony Kemény Zsigmond 1850-ben kelt röpirata s a Még egy szó a forradalom után között? Megítélésem szerint az egy évvel későbbi eszmefuttatást szerzői értelmezésként lehet olvasni, ami természetesen korántsem jelenti, hogy a két fejtegetésben ugyanannak a szerzőnek a hangját kell hallani, de a későbbi gondolatmenet mégis különbözik olyan értelmezésektől, amelyek nem Kemény Zsigmondtól származnak. A két szöveg egymáshoz kapcsolódását a címen kívül több részlet is kiemeli, talán még a Shakespeare-műre tett utalás is - a Még egy szó Banquo szelleméhez hasonlítja Magyarország halottait. A Hamletra hivatkozást aligha engedte volna meg a cenzúra. A Macbeth említése kevésbé számíthatott kihívónak, hiszen valószínűleg csak a vájtabb fülű, tájékozottabb olvasó emlékezhetett a IV. felvonás első jelenetére, melyben Banquo szelleme arra figyelmezteti a címszereplőt: noha őt meggyilkolta Macbeth, az ő leszármazottai lesznek az ország urai.

41