Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Szegedy-Maszák Mihály: Az újraértelmezés kényszere (Kemény Zsigmond két röpirata a forradalomról)
Lehet-e arra gondolni, hogy az idézett szavak csakis a magyar nemesség és jobbágyság érdekegyesítésére céloznak? Nem, mert a föltett kérdés sokkal általánosabb. Előrelátásról tanúskodik, hiszen nem az 1850-ben fönnállt, hanem a később valószínűleg kialakuló magyar viszonyokat tekinti irányadónak. Nemcsak, sőt nem is elsősorban hűbéri, de tőkés társadalomról fogalmaz meg ítéletet. Azt a kérdést állítja a figyelem középpontjába, „hogy a földbirtokosok, a legnagyobb haszonbérlők, a háztulajdonosok, a tőkepénzesek, a gyámokok, az iparosok, a mesteremberek és vállalkozók pártja legyőzessék-e, s ha legyőzetnék, a győzedelmes gyármunkások, mesterlegények, napszámosok, szatócsok és határozott jövedelem nélküliek pártja mi módon vezesse a kormányzatot?” (205) A Forradalom után csak másodsorban szól magyar eseményekről. Elsősorban az európai forradalmaknak arra a várható következményére irányítja a figyelmet, hogy „két lehetséges osztályra fog szakadni a nép, ti. azokra, kik nem proletáriusok és azokra, kik proletáriusok”. (203) A gondolatmenet kettős irányú. Annak hangoztatásában, hogy „európai fogalmak szerint a mi 1848-i radikalizmusunk nagyon mérsékleti volt” (232), benne rejlik az állítás, hogy másutt a forradalom egészen a kommunizmus lehetőségéig vezetett. A Hitelhez hasonlóan Kemény röpirata is a Bentham hirdette haszonelvűségre hivatkozik, vagyis a tulajdonjogot teszi meg a társadalom alappillérévé. A kommunizmusról nem ítél indulatos elfogultsággal, sőt egyenesen a kereszténységből vezeti le annak eszméit; véleménye szerint „Cabet [...] Ikáriájának Palesztinából s a betlehemi jászol deszkáiból készíti alapjait”. (238) A röpirat csupán annyit állít, hogy a polgárság uralma - melynek bekövetkeztét az eszmefuttatás hallgatólagosan szükségszerűnek, sőt egyenesen magától értetődőnek láttatja - nem okvetlenül zárja ki a királyságot. Belgium példáját véli követendőnek, vagyis az alkotmányos monarchia s a tőkés berendezkedés kiegyezését sugallja. (Kossuth és a márciusi fiatalok) Kossuth bírálatában - melynek mérlegelésekor nem árt szóvá tenni, hogy a szak- irodalom gyakran eltúlozta a támadást s hallgatott a méltatásról, így például a szónok képességeinek magasztalásáról - döntő szerepet játszik a föltevés, hogy ő inkább mozgott otthonosan a magyarországi, mintsem a nemzetközi eszmeáramlatok körében. Ez az értékelés csakis akkor minősíthető helyesen, ha világosan látjuk, hogy a szembeállítás egyik oldalaként kell felfogni. A másik oldalon a márciusi fiatalok tevékenységének magyarázata áll. Róluk azt állítja a röpirat, hogy olykor „francia könyvekből kiszedett és a teke- vagy kávéasztalokról elszónokolt tervekkel” (303) foglalkoztak. A hivatkozás Cabet művére azt sugalmazza, hogy a kommunisztikus elvek magyarországi alkalmazhatósága is a megfontolás tárgya. 37
