Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Dávidházi Péter: „Peragit tranquilla potestas...” Egy mottó reménysugara a szabadságharc leverése után

még hisztoriai Eposzi, Panegyrisei, Idylliumi, Epigrammáji, Levelei ’s gúnyoló versei Rufinus és Eutropius ellen. Mikor holt-meg bizonytalan.”) Hogy mi keltette fel a Claudianusról addig láthatólag nem olvasott fiatalember érdeklődését e költő iránt annyira, hogy éppen vele tegyen kivételt, az kitűnik abból a szövegből, amihez Pataky e lábjegyzetnyi összefoglalást csatolta. Miután Toldy azt olvashatta, hogy a már elvirágzott, Hadrianus alatt hervadásnak indult római poézis háromszáz év alatt alig mutatott már olyan szerzőket, akik a római ízlés boldogabb hajdankorához foghatók lettek volna, a költészettörténeti elbeszélés vége mégiscsak fellelkesül, s éppen egy olyan lehetőség csodával határos megvalósultán, amely ifjú olvasója sajátos élethelyzetében igencsak lelkesítő példának látszhatott. „A* legutolsó Poétája Rómának Claudianus, ki Honorius alatt a’ birodalom -vonaglásai köztt élt. Ez csuda szüleménye a’ maga idejének, olly szelíd vonás, melly ezen kor durva képén, helyet alig talál. A’ Római nyelvet, annak tökélletes elromlásakor, ámbár nem római születésű volt, még is annyira magáévá tette, hogy ha csak a’ nyelv’ helyessége’ ’s tisztasága tennék a’ poéta érdemét, Virgilius idejébe illenék-bé. Ezen Íróban adta-ki végső lehelletét a’ szép Latziumi nyelv, ’s azzal elenyészett.”42

Mindezt Pataky a német tanulmányból fordította, mely a Charactere der vornehmsten Dichter aller Nationen első kötetének elején, közvetlenül a kiadói előszó után következett Kurzer Abriss der Geschichte der römischen Poesie címmel, de a két szöveg összehasonlításából kiderül, hogy a Toldy szemében különösen érdekes Claudianus-motívumok kiemelése az átdolgozásnak köszönhető. A Claudianus-rész nem kap akkora jelentőséget az eredetiben: egyrészt nem járul hozzá lábjegyzetbe foglalt pályakép (másutt- Pataky többnyire innen fordítja lábjegyzeteit, ezt azonban maga készítette, láthatólag főként Budai könyvének kétoldalas Claudianus-szó- cikkéből tömörítve), másrészt utána még Apulejus is kap egy bekezdést a végkövetkeztetés előtt, sőt már a Róma utolsó három évszázadát latolgató bekezdés két költőt talál méltónak a régi nagyokhoz, Petroniust és Claudianust, s bár közülük az utóbbit emeli ki jobban, sőt csodaszerűségét említi működése idejének kulturális adottságaihoz képest, arról sem hallgat, hogy a költőnek milyen hiányosságait kellett elfödnie. („Wenn es ihm an Erfindung und lebhafter Darstellung fehlt, so war ihm dafür das Talent, seinem Vortrag Mannichfaltigkeit und Würde zu geben, verliehn.”)43 Pataky innen fordította a későn és más nyelvből jött klasszikus leírását („Claudian... ist beynach ein Wunder für ein Zeitalter, wie das seinige... Als ein Aegypter, in griechischen Sitten aufgewachsen, erwarb er sich in einem schon reifen Alter, zu einer Zeit des gänzlichen Verfalls der römischen Beredsamkeit, eine solche Kenntnis der lateinischen Sprache, dass, wenn Richtigkeit und Schönheit das einzige Verdienst eines Dichters ausmachten, Claudian einen ehrenvollen Platz neben den Dichtem der goldnen Zeit einnehmen würde.”), de ez azért ragadhatta meg Toldy figyelmét, mert a fordító eltért német eredetijétől, hogy a római költészet történetének egyetlen drá42 Pataky, 1814, 140-141.

43 Nachträge zu Sutlers allgemeine Theorie der schönen Künste. Charactere der vornehmsten Dichter aller Nationen; nebst kritischen und historischen Ahandlungen über Gegenstände der schönen Künste und Wissenschaften von einer Gesellschaft von Gelehrten, I—V., Leipzig, Verlag der Dykischen Buchhandlung, 1792-1796., (A továbbiakban: Sulzer, 1792-1796.) I, 36.

156