Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Dávidházi Péter: „Peragit tranquilla potestas...” Egy mottó reménysugara a szabadságharc leverése után
ellen, tevékenysége különböző területeinek kártékonyságát szemléltetve, bebizonyítandó, hogy érdemtelenül kapta meg Révai tanszékét. Bár a rendkívül indulatos értekezés fogalmazványából csak az első (terjedelmes) rész maradt fenn,23 annyi biztonsággal megállapítható belőle, hogy a megsemmisítőnek szánt csapáshoz az ifjú bölcsészhallgató mindenre elszánt alapossággal tanulmányozta a nyelvújítók ádáz ellenfeleként ismert24 professzora műveit, hiszen például helyesírási hibákra csap le Czinkének egy másik, „az ifjú szószóllók etc nevű munkájában ” (Az ifjú szószólók gyűlése a magyar nyelvnek ügyében Mohács mezején. Buda, 1818.) - bizonyosra vehető, hogy a hibakereső kijegyzetelésből Az ifjú tudósok gyűlése sem maradt ki, s így a mindössze nyolc oldalas nyomtatvány hetedik oldalán A’ Fébus énekéből címmel olvasható Claudianus-átköltés sem kerülhette el a figyelmét, mely után az utolsó oldalon Czinke nemcsak közölte eredetijének szerzőjét és címét (Claudian in Cons. Manlii), hanem Ezen szabad fordításnak eredeti mustrája megjelöléssel összehasonlításul mellékelte az alkaioszi mértékű átköltés alapjául szolgáló hexameteres latin szöveget, vagyis a Manlius Theodorusra írott panegyris első kilenc sorát.25 Amit tehát Toldy 1821-ben, leggyűlöltebb professzora tolmácsolásában láthatott, az nem tartalmazta a 239-240. sort, amelyet három évtizeddel később a nagy újrakezdés tudományos folyóiratának mottójául választ, sem annak közvetlen szövegelőzményét, de a kétnyelvű, összehasonlításra csábító részlet fölébreszthette érdeklődését a költemény egésze iránt. Nincs nyoma, de nem is valószínű, hogy ekkor ismerte volna a Manlius Theodorusra írott panegyris első 13 sorának másik korabeli fordítását, melyet 1817-ben éppen a fiatal Vörösmarty készített el, föltehetően éppen Czinke példáját követve, aki pár évvel Toldy beiratkozása előtt már neki is tanára volt az egyetemen. Toldy gyűlölt professzorát azonban Vörösmarty az 1810-es évek végén még nagyra becsülte, 1817 és 1818 folyamán antik versformájú költeményekben ünnepelte (két epigrammában is megvédte ellenfelei vádjaival szemben, dicsőítő ódát, valamint hálás üdvözlő verset írt hozzá), még 1820-ban is nagy ódával magasztalta, és csak majd az 1820-as évek közepére ismeri föl, hogy egykori tanára inkább árt, mint használ a nyelv és irodalom ügyének.26 27 A Czinkét még példaképnek tekintő egyetemista Vörösmarty „A rény nagy jutalom” kezdetű 16 sornyi, disztichonokból álló szövege több mint egy évszázadon át lappangott kéziratban, majd először 1926-ban látott nyomdafestéket a Vörösmarty Mihály kiadatlan költeményei27 című kötet új fölfedezései között, amelyek néhány darabjáról csak 1939-ben derítették ki, hogy Claudianus költeményeinek műfordításai.28 („A’melly érzések gerjesztik" kezdetű 14 sor eredetije a De sexto consulatu Honorii Augusti praefati ójának 1-12. 23 Toldy, 1822-1824., I, 57-63. 24 Vö. ehhez Kazinczy Ferencz levelezése, I-XX1., kiad. Váczy János, Bp., 1890-1911. (A továbbiakban: Kazinczy, 1890-1911.) XIII. 501-502, 510-511, 569-577; XIV. 1, 2, 28-29, 132-133, 185-186, 489; XVIII. 76, 78; XIX. 82-84. 25 Czinke Ferenc, Az ifjú tudósok gyűlése. Egy dramatizált beszélgetés vitézi versekben egymást váltva 14 lantos ódával egy folyó beszéddel, Buda, 1815. 26 Vö. Mosonyi József, Az ifjú Vörösmarty, Bp., a szerző kiadása, 1943, 12-14.; Horváth Károly, A klasszikából a romantikába. (A két irodalmi irányzat Vörösmarty első költői korszakának tükrében.) Bp., Akadémiai Kiadó, 1968, 89-97. 27 Vörösmarty Mihály kiadatlan költeményei, kiad. Brisits Frigyes, Bp., 1926. 28 Császár Zoltán, Vörösmarty ifjúkori fordításkísérletei, ItK, 1939, 68-70. 152
