Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Kríza Ildikó: Hősök és mítoszok a szabadságharc után a magyar néköltészetben
magyarul? — Ó én 48-bul maradtam itt. No és akkor megmondta az újságírónak, hogy a Petőfi is itt van. Szénbányába dolgozott. Osztán kivitte a temetőbe, megmutatta a sírját, mint Petőfi Alexandri. Kezdtek osztán kutatni utána, de nem engedték ezt a történelmet megdönteni. A régebbi öregek azt mondták, hogy elesett, mint őrnagy a segesvári csatában.”56 57 Hajdúhadházon is úgy tudták, hogy Petőfi „nem halt meg, mert egy idevalósi szekeres gazda azt mondta, egyszer hallotta a hídi vásárban, hogy minden évben meglátogatja az anyja síiját.” Az antihős A szabadságharc folklórja szívesen emel ki egy-egy személyt. A hősök mellett anti- hősök is szerepet kapnak, a szabadságharc kezdetén ilyen antihős volt gróf Zichy és Jelaéic, később Haynau és az osztrák császár Ferenc József. Időben később jött létre az áruló Görgeyről szóló folklór, mint a Kossuth vagy Petőfi mondakör. Még az 1860-as években, amikor éltek katonái, és azok is, akik más seregből kerültek irányítása alá Világos mellett a végtelenül hatalmas mezőre, megrendültén, tisztelettel beszéltek a híres vezérről.37 A szabadságharc utolsó katonái Kossuthot tartották gyáva árulónak, aki titokban osont ki az országból. Éppen ezért a Görgey-folklór a kegyetlen üldözések során a bűnbakkereséssel együtt alakult ki. Görgey a haza árulójává lett, akinek a császár havonta „Júdáspénzt” adott. A Görgeyről szóló emlékek szűkszavúak, de a halála után elteijedtek a becsmérlő történetek. A legtöbb változat arról szól, hogy Görgey bemegy a kocsmába borozni. A törzsvendégeknek feltűnik az idegen, és megkérdik a kocsmárostól, ki az. Miután kitudódott, hogy ő Görgey, torkukba dugták az ujjúkat és asztalára hánytak.58 Az antihősök között a menekülő Jelaőié valódi folklór szereplővé vált. Drótos tótnak, üveges tótnak öltözve bujkált, menekült a vesztes csata után. „Hidvégnél úgy mögverték a csapatot, hogy Jellasichnak menekülni köllött. Gyütt egy üvegestót, annak a ruháját vötte föl, mög az üveggyit a hátára. Azt mondta a tótnak, hogy vögye föl az ű ruháját. A tótot agyonütötték, ű meg mögmenekült.”59 Az ellenségkép és az antihősök megjelenítésének folklór formái kevésbé látványosak, mint a pozitív szerepet játszóké. Akár a hősöket, akár az anti- hősöket nézzük szembetűnik, hogy a folklórban kevesebb szó esik a közös harcról, csatáról, a vándorlásról, a harci kiképzésekről, menekülésről, mint az egyének tetteiről. A tömegjelenetekről a folklór most sem szól, éppen úgy, mint az antik és középkori közköltészetben, ahol az események megjelenítése szintén az egyénekhez kötődik. A szabadságharc folklórja híres vagy névtelen szereplőkről szól, éppen ezért a hősalkotás és a hősábrázolás kap hangsúlyt az eseményleírás helyett. Mivel a történeti monda a prózahagyományból építkezik, észrevehető a már meglévő narratív egységek újjászületése az új szövegben. 56 Dömötör,i. m., 58. 57 Erdész Sándor, 1848-49 folklórja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében = Kriza, i. m., 100. 58 Dégh, i. m., 165. 59 Uo., 131. 145
