Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Kríza Ildikó: Hősök és mítoszok a szabadságharc után a magyar néköltészetben
A kulturális értékek számbavételekor a százötven évvel ezelőtti költészetéről ma már nem lehet szólni a szájhagyomány mellőzésével. Minden nap halljuk a Kossuth rádió jellegzetes szignáljaként a Kossuth-nóta dallamának záró részét, és jelentős kiadványok mutatják be a hajdan népszerű, populáris kultúrát. Mégis mindmáig megválaszolatlan az a kérdés, hogy mit tekinthetünk a szabadságharc folklórjának - a „folklór” szó tágabb és szűkebb értelmében -, hogyan alakult ki, mi maradt meg az emlékezetben, és mi az, amit csak a dokumentumok őriznek. A szabadságharc népköltészetének összetevői Folklorisztikai szempontból a szabadságharc népköltészete nem az 1848. március 15- től 1849. augusztus 13-ig terjedő idő alkotásainak szájhagyománybeli megjelenését jelenti. A forradalom és szabadságharc napjaiból származó írásos adatok szerint az akkori énekeknek, mondáknak csak egy egészen kis rész került a szájhagyományba. A népköltészet örökké változó folyamatáról ez esetben sem könnyű képet alkotni, csak az egyenként vizsgált adatokból lehet az általános irányt feltárni. Eltérően alakult a prózahagyomány, a monda, a hőskultusz és mint az énekes műfajok divata. Az idő múltával a folklór kibogozhatatlanul egybefonódott a híres költők népszerű verseivel. Közismert példa erre Arany János verse a Nemzetőrdal, amely sok-sok változatban élt és él mind a mai napig népdalként, de a dallama, amely Arany kézírásában fennmaradt, nem került a hagyományba," hanem bizonyíthatóan a szabadságharc után divatossá vált melódiák egyikeként kapcsolódott a szöveghez a század utolsó harmadában.11 12 A szöveget is variálták, sőt újabb versszakokat toldtak hozzá. Másutt a valósnak tűnő történetek csak az események után kerültek a folklórba. Az olasz forradalom emlékét idéző „Garibaldi csárdás kis kalapja / Kossuth Lajos neve vagyon rajta... ” kezdetű vers a szabadságharc után keletkezett, az 1848-as események elmúltával, de a visszatérés reményében, és az eddigi forrásfeltárások alapján úgy látjuk, hogy csak a század harmadik harmadában más katonadallal együtt vált divatossá.13 A fentiek alapján érthető, hogy a közműveltségben a szabadságharchoz kötődés tényéktől mindinkább elszakadó fikció lett, miként találóan mondta Szekíu Gyula 1935-ben: „48-ról a magyar tömegek nem gondolkodnak többé, hanem éreznek. A szabadságharc eseményeit értelmük helyett szívükkel és érzelmeikkel fogják fel... ’48 megmaradt a magyar függetlenség gyűjtőmedencéjének, mely Magyarországon Bocskai és Bethlentől Rákóczin át Kossuthig minden nemzeti hős fogalmát megillette.”14 A folklórkutatók már a század elején felhívták a figyelmet a szabadságharc emlékeinek 1848-tól független összetevőire, részint a korábbi meglévő gyökerekre, részint az időpont fontossága miatt a később keletkezett művek antedatálására. Ismerjük, hogy a népi emlékezet nem szab határt a dátumoknál és az összetartozó események hőseinek nevét felcserélhetik korban közelebb álló személy nevével.15 11 Kodály Zoltán-GYULAi Ágost, Arany János népdalgyűjteménye, Bp., 1952. 12 Tari, i. ra., 1998, 130. Arany János versének dallamát Fónagy József honvédnagy szerezte Szalontán, de ugyanerre a szövegre komponálta Jakab István A budai őrsereg harcdala című nótát is. 13 Tari, i. m., 1998, 145. 14 Szekfű Gyula, Húrom nemzedék, Bp., 1935, 214. 15 Ernyei József, A Kyffhuser mondafaj magyar vonatkozása, Ethnogprahia, 1908, 18.; Szendrey Zsigmond, Történelmi népmondák, Ethnographia, 1922, 137. 137
