Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”
Ki merné ma azt mondani, hogy Európa nem tévúton járt 1850 és 1950, sőt 1990 között, s hogy nem ígéretesebb jövőt kínáltak az 1848-as forradalmak, mint az a szenvedéssel és háborúval terhes évszázad, amely utána következett? Vajon nem kellett-e egy egész századnak eltelnie ahhoz, hogy Franciaországban tényleg beteljesüljön az 1789-es forradalom? Vajon tényleg abszurdnak kell-e tartanunk Hugo nézeteit azért, mert hol ötven, hol száz évvel előzte meg a korát? Akár sajnáljuk, akár örülünk ennek, mai Franciaországunk és mai Európánk olyan, ahogy azt Hugo elképzelte, még akkor is, ha a történelem csak váratlan és végtelenül fájdalmas kitérők után talált rá arra az útra, amelyet Hugo elgondolt. *** A száműzetés e messzire mutató politikai tanulsága az irodalmi életmű időtlenségéhez kapcsolódik, s nem valamiféle véletlen egybeesésről van szó: a kettő kölcsönösen erősíti egymást. A republikánus eszmény, mely összeköti őket, mindkettőnek értelmet ad: a költői életműnek ez az ideológiai alapja, „üzenete”, melyet a száműzetés tapasztalata igazol. Az államcsíny a tények talaján dönti el a „művészet a művészetért”, illetve a „művészet a népért” felfogás közti vitát: így aztán az újságírók és az irodalomtörténeti kézikönyvek mind a mai napig azt hajtogatják, hogy „Hugo a száműzetést választotta”, mintha a száműzetéséről szóló 1851. január 9-i határozatot maga Victor Hugo írta volna alá. A száműzetés alatt született művek nemcsak megfogalmazzák ezt az eszményt, hanem meg is valósítják, és érezhető bennük az örömteli tudat, hogy kiváltságos helyzetük révén egyedül ők valósíthatják meg. A Köztársaság, az emberiség e szabadságra, egyenlőségre és testvériségre épülő közössége - melyet a történelmi események eltiportak és a vereség meghazudtolt - feléled, sértetlenül, friss erővel telve, abban a kötelékben, amely a szerző és az életmű jelenlegi és majdani olvasóit köti össze egymással. „A zseni száműzött” - mondja Hugo a Shakespeare ben, és joggal: a művészi tökély, a teljes - szellemi, erkölcsi és esztétikai - tökély megelőzi a történelmi fejlődést, s így „a tökéletlen kor, amelyben élünk” szükségképpen eltaszítja, kiközösíti azt az embert, aki művével már a jelenben megvalósítja a távoli jövőt. A költő ilyen értelemben próféta, egy felsőbb hatalom szóvivője, akinek megfellebbezhetetlen igazságát hazájában nem tudják elviselni. Ezt persze Hugo már a száműzetés előtt is sejtette; a költőre kirótt prófétaszerep logikusan következik a romantika programjából. A száműzetés és a republikánus meggyőződés a bizonytalan megérzést kézzelfogható bizonyítékokkal 133
