Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

II. Ünnep és nyelv - Rákay Orsolya: A magyar nyelv ünnepe? A Marczibányi-jutalom első két kiosztása

letreméltó, mert a régi, szent törvények mondják ki, és mert ezeket a törvényeket folyamatosan életben tartotta a királyok gondoskodása, biztosítva így a nemzeti lélek sértetlen fennmaradását51. Még a nemzeti gondolat enyhített, „liberalizált" változata is e régi törvényekre vezethető vissza. Vigyáznunk kell, mondja Teleki, hogy forró, buzgó és „tettetést nem ismerő" hazaszeretetünk „a' közönséges emberi kötelességet meg ne sértse, az idegen Nemzeteket minden személy válogatás nélkül egy formán szeresse [...] Úgy igyekezzünk tehát buzgó magyarok lenni, hogy az egész emberiséghez való tiszteinket megne- sértsük. Hogy nagy érdemű Eleink is igy gondolkoztak, azt régi Hőnyi Törvényeink eléggé bizonyítják, ugyan hát miért távoznánk el azon úttól, melyen ők nem kis elő menetellel futottak."52 Nem kell tehát kizárni az idegen kultúrákat, hiszen a legrégibb civilizációktól kezdve az biztosította a tudományos tökéletesedést, hogy az eredmények mindig eljutottak egyik néptől a másikig. Teleki és Kultsár szerint éppen az a fejlődés legbiztosabb jele, hogy egy bizonyos idő után az addig átvevő kultúrából átadó kultúra lesz, példakövetőkből példaadók,53 s ekkor már a nemzet önerejéből emelkedhet olyan tettekre, „mellyek méltók a' késő Maradékok tiszteletére, és követésére". Az olyan „vendégszerető" királyok, mint Mátyás, I. Lipót, Mária Terézia, II. József és az éppen trónon lévő I. Ferenc „szelíd uralkodása", a latin, a francia, az olasz és a német nyelv és kultúra „megkedveltetése" tette lehetővé, hogy az idegen kultúrák eredményeit magába szívó nemzet most immár ,,a' pallérozott Európai nemzetek között, érdemes helyet magának méltán tulajdoníthatna, és igassággal el is foglalhatna."54

Különösen Mátyás uralkodása magasztalódik fel egyfajta kulturális aranykorként, melyben a „jó, békés uralkodó" és a kultúrát támogató „Maecenás- sok" keze alatt virágzásnak indul a nyelv kertje és a kultúra, azaz „kimívelt- ség" egyéb területei. Minthogy „az ő udvara a' Külföldi Túdósoknak, szép mesterséget űzőknek menedék helye" volt, a nemzeti pallérozottság olyan magas fokot ért el, „hogy az igaz Cultura azon időben a' több Európai Nemzetekhez is nagyobb részében Hazánkból ment által", legalábbis Teleki László szerint55. Kisebb-nagyobb mértékben ehhez hasonló "aranykori" uralkodó Nagy Lajos, Zsigmond és Mária Terézia is. Abban azonban egyetértenek a szónokok, hogy a Ferenc-kor új aranykornak ígérkezik; erre utal Kultsár szerint, hogy a hazafi legszebb és legszentebb kötelességeit, a nyelv és a tudományok ápolását egyre nagyobb tiszteletben tartják, olyan mecénások lépnek ,,a' ditsősség pállyájára", mint Festetics György, Széchényi Ferenc és maga az alapítványo- zó Marczibányi István. A sosem látott fenségű, de egy „elejétől fogva nagy példákat" mutató nemzet által mindenképpen kiérdemelt ünnep, melynek „czél- ja volt a' Magyar Literaturának első nyilván való megtiszteltetése"56 az immár legitimitását bebizonyított uralkodóház csodálatos és tiszteletreméltó ajándéka. „A' mai napnak udvariságától kiki tanú bizonyságot vehet, hogy az Hazánk nyelve leghathatóssabb pártfogást talált Felséges Apostoli Királyunknál, és Felséges Fő Herczegeinknél, kikre az első Királyainkról rokonság által az Árpád vére szállott, bennek el nem aludt, most is forr, és hogy elolthatatlan, elegendőképpen megmutatja Ferdinánd Tsászári Királyi Korona Fő Herczegnek, a' Magyar nyelv tanúlásban, minden reménységet feliül haladó szorgalmatossága, Fe- rencz Mutinai örökössének, és Vitéz Ferdinánd Királyi Herczegnek tiszta magyar szóllása. -"57

Nem véletlen tehát, hogy a példaadók jelen esetben csak részben a tudósok, illetve az írók, az ünnep és a dicséret tárgya pedig Kultsár elnevezése dacára

76