Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Rákay Orsolya: A magyar nyelv ünnepe? A Marczibányi-jutalom első két kiosztása
Nemzetet meggyőzni, egésszen elnyomni akarták, a' Nyelv' eltörlésén kezdették el többnyire ezen mesterkedéseket, és ha akármely úton ezen első czéljok- ban boldogúlhattak, a' Nemzet' tökélletes elenyészése is magától elkövetkezett."21 Az idegen nyelv bevezetése a meghódított területeken immár úgy jelenik meg, mint a hódítást teljessé és visszavonhatatlanná tevő momentum. Mivel azonban mégis egy később folyton ismételhető, diskurzusalapító gesztusról van szó, a tudósításokban paradoxnak tűnő módon a folyamatosság mellett hangsúlyt kap az eredetiség, kezdetiség, a példaadás motívuma is. Ez a biblikus kettősség, ahol a megváltás előtti és utáni történet élesen elválik ugyan, de ugyanakkor egyetlen történet marad, amelynek elemei folyamatosan előre-és visszautalva egymást értelmezik, ahol maga a megváltás gesztusa egyszerre soha-nem-hallott ős-ünnep és régi próféciák beteljesítése, példák folytatása-magyarázata is, nagyon érdekesen és részletekbe menően át- meg átszövi a nemzet „lelki történetének" megkonstruálását, ám e probléma kifejtése külön dolgozat témája lehetne. A (nemzeti) nyelv ünneplésének ez a furcsa kétértelműsége az általam választott konkrét esetekben is megfigyelhető: Kultsár István „különös időnként megújjuló Hazafiúi példákról" beszél, amelyek „gyönylánczában" a Magyar Nyelv Ünnepe is „egy újabb fényes szem leszen'', s „szóllása" végén végigtekint azokon, akikre a hagyományok sorába illeszkedő újabb példa-gyöngyszem termékenyítő és újabb nagy tettekre - azaz példákra - serkentő fénye árad22. A múzeum igazgatója, Miller Jakab Ferdinánd viszont „Hazánk Tudományos Történeteiben ekkoráig nem olvasott" példának nevezi az eseményt, melyen „Anyai Nyelvünk fenntartásának !...] talp-kövét" vetették meg23. Ez a kettőség részben a hagyomány szóban rejlő dichotómiát tükrözi: gondolhatunk egy vélekedéskombinációra (ahogy Edward Shils a tradíciót nevezi24), de magára a hagyományozódás folyamatára is. Kultsár leírásában mintha a második jelentés, a példák, hagyományok megszakítás nélküli átvitele, folyamatos működése lenne hangsúlyosabb, de talán pontosabb azt mondani, hogy a fogalmat mintegy a két jelentés összeolvasztásával a „hagyományozódás hagyománya", a „folyamatosság folyamata" értelmében használja. E tautologikus használat eredményeképpen az elbeszélés nagyon lényeges szerepet kap - a hagyomány hagyományozódását az állandó újramondás, a történet állandó felelevenítése bizonyítja illetve biztosítja. A Szent Hajdan Gyöngyei - hogy Pyrker érsek nagy vitát kiváltó művének címét kölcsönvegyük - azaz a nagy tettek, példák állandó ismétlései alkotják a nemzet halhatatlan lelkét, amely így lényegében a nyelv segítségével a „nemzet oltáránál" végzett ünnepi áldozatok szakadatlan sora. „Az emberek halandók, a Nemzetek halhatatlanok. Ezek folyvást élnek a Haza földének bírásában, a Polgári Alkotmányban, az alapos Törvényekben; élnek a Nemzeti Characterben, az Erköltsi szokásokban, a Nemzeti Nyelvben, s öltözetben; élnek végre a közös, és különös időnként megújjuló Hazafiúi példákban. - Minden tehát, a mi egy Nemzettel Századok által történik, ugyan azon egésznek része, s egy Polgári életnek folyása. Azért a magát betsűlő Nemzet figyelmez Eleinek példáira, s azoknak követését ditsősségesnek tartja" - kezdi Szólldsdt, azaz lábjegyzetének magyarázata szerint dissertatióját, discours-ját, diskurzusát Kultsár25. Pszichológusok egy csoportja megkísérelte a nemzeti azonosságtudatnak és népléleknek nevezett fogalmakat a narrativitás segítségével elemezni. A narratív elv hívei szerint ugyanis a pszichikum az elbeszélés-szerkesztés logikája szerint működik, és maga az én is úgynevezett „self-narratívumokból" épül 71
