Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
I. Az irodalom ünneplése - Fábri Anna: „Egykor regényhős voltam ... ". Az irodalom kultusza Krúdy műveiben
Fábri Anna „EGYKOR REGÉNYHŐS VOLTAM AZ IRODALOM KULTUSZA KRÚDY GYULA MŰVEIBEN „Abból a Magyarországból jött, amelyet nem láthatunk többé viszont, amely Magyarországon éppen olyan életkérdés volt az irodalom ügye, mint akár a mindennapi kenyér. Azaz fontosabb volt az irodalom a kenyérnél is, mert kenyér jóllakásig jutott mindenkinek: az irodalom a hétköznapok csemegéje volt, amelyet sűrűn kellett fogyasztani, hogy az ember harmóniába maradhasson a hangulataival." (Krúdy Gyula: Bródy. 1924.) Még ha éppen így talán soha nem hangzott el, senkit nem lep meg az efféle összegző kijelentés: Krúdy Gyula a profán kultusztok írója. Az pedig egyenesen közhely számba menne, ha úgy emlegetnénk, mint az evés kultuszának, a szerelem (vagy még inkább a nők) kultuszának, sőt a századfordulós Pest kultuszának íróját. A felületes szemlélő számára is feltűnik, hogy a profán kultusz többnyire a maga teljes kiterjedésében (lexikoncikkszerű részletezettséggel) jelenik meg műveiben: megmutatkozik a magasztos eszmével vagy különleges tárggyal való személyes közösségben élés érzése (és a törekvés rá), ennek ünnepélyes külsőségekben való kifejezése; szerepelnek a kegyelet megnyilvánulásai - az emlékezés változatos, emelkedett formái, a „szent helyek", ereklyék tisztelete, megőrzése stb. A kultusz egyszerre tárgya és közege a Krúdy-műveknek, minthogy a hősöknek és az elbeszélőnek egyaránt személyes köze van alakváltozataikhoz. A profán kultusz a világ megkettőzésének egyik lehetősége: a felmagasztalt (a szent) mögött mindig ott áll a közönséges, a mindennapi. Elmondható, hogy a Krúdy-hősök többsége a világkettőzés, egyszersmind pedig a kultuszteremtés (vagy -ápolás) kényszerében létezik. Az élet elviselésének egyik lehetséges módja ez számukra: vannak, akiket - paradox módon - ez kapcsol az élethez, ez éltet, másfelől pedig szép számmal vannak olyanok, akiknek számára éppen ebben (ezekben) valósul meg az élet. Az evés kultuszának követői például az élet elrettentőén nyers anyagi lényegének úgy hódolnak meg, egyúttal pedig úgy diadalmaskodnak rajta, hogy szertartásokba, szimbolikus cselekvésekbe, legendákba burkolják, mintegy szublimálják. A halál legyőzésének, illetve az élet bekebelezésének hasonló gesztusai uralkodnak a szerelmi történetekben is: Szinbád, Nagybotos Viola vagy Rezeda Kázmér kalandjaiban. Mintha ez utóbbi, az elemzők által oly sokat (és oly nagy élvezettel) emlegetett kérdések a Krúdy-művek kritikai recepciójában mindig is háttérbe szorítottak volna egy velük legalábbis egyenrangú, ha ugyan nem előbbre való másikat: az irodalom kultuszának (egyszersmind divatjának) problematikáját. 48
