Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

V. Írói évfordulók - Kelevéz Ágnes: „Keletről jön a fény". Politika és műértelmezés egy Babits évfordulón

tosan váltogató, kísérletező korszakába soroljuk, és az egyetem végi vagy azt követő évek szülöttének tekintsük. Szalatnai Rezső ezzel szemben 1919-esnek tartja a költeményt. Cikkében, melynek címe Új vonások Babits portréján, hosszan méltatja Babits költészetét, humanista magatartását, végül Gál István új szövegeket feldolgozó munkájára hivatkozva többek között ebből a versből is idéz. „Együtt emelkedett nemzete nagy erőfeszítésével 1919-ben (egyetemi tanár lett Budapesten), s együtt hanyatlott le vele a Tanácsköztársaság bukása után, amikor megfosztották tanári katedrájától, állástalanul, jövedelem nélkül vergődött, nem is rövid ideig, évekig. Keserűségét Kijárt már című versébe foglalta. Idézi a vers első négy sorát. Mi marad meg vigasztalónak? A fülemüle szava, amely azt jósolja: »Forrás vize zubban keletre, keletre, / az alatt fog nyílni sorsod kikeletre«. Cikkét azzal zárja, hogy ezek a versek „igazolják Babits őszinte magatartását, igazságosztó erejét, az az bátorságát".24 Vagyis a keletről jövő fény, az ott váró jobb sors, mely akár a napfelkelte ősi toposzaként, akár a bibliai keletről fénylő betlehemi csillag hagyományaként is értelmezhető lenne, egyértelműen és kizárólagosan a Nagy Októberi Forradalom keleti pirkadása- ként ideológizálódik át. Ezzel természetesen nem állítjuk azt, hogy akét versben felhasznált szavak, a „balra" illetve a „keletre" nem rejthet magában akár politikai felhangot is, játékos oldalkacsintást a radikális nézetek irányába, mindez az egyetemet frissen elhagyó Babits világnézetébe bőven belefér, ám a versetmindenképp tévedés a szovjetek igenlésének győzedelmes programjaként értelmezni.2®

így kaphat egy téves datálás alapján a későbbi Babits szakirodalomban avers „Bergengócia" szava további rejtett politikai értelmet: a válsághelyzetbe jutott országban az elvágyódás, a tiltakozás szimbólumaként tűnhet fel. A Tanácsköztársaság bukása után sokan hagyták el az országot, és elterjedt mondás lett, hogy jobb lenne Tasmániába menekülni, mint idehaza maradni. Babits is használja e fordulatot a Magyar költő kilencszáztizenkilencben című esszében: „Mennyivel jobb volna menni csakugyan Tasmániába..." A szövegközlést követő Babits-elemzésekben az elvágyódás hasonlóan szimbolikus motívumaként értelmeződik immár a Bergengócia is a „Ki járt már" kezdetű versben.26 Egy útjára indított hibás keletkezési időpont, mint egy leguruló és egyre nagyobbra hízó hógolyó a lejtőn, további téves értelmezéseket gyűjtött maga köré. Azonban azt, hogy az értelmezési görgeteget elindító évszám mennyire alkalmi jellegű volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Gál István öt évvel később ugyanezt a költeményt, egy más gondolatmenet szempontjából gyümölcsözőnek vélt újabb irodalompolitikai magyarázattal és egészen más évszámmal közli. Ekkor a Babits-kép újraértelmezéséért, a költő elfogadtatásáért vívott küzdelemben a népi szárny irodalmi hatásának bizonygatása tűnt ideológiai szempontból hasznosnak, ezért Illyés Gyula alakjához és a róla 1932-ben írt recenzióhoz köttetik a Bergengócia-vers keletkezése. Ebben az évben üdvözölte Babits a Három öreg című elbeszélő költeményt lelkes szavakkal a Nyugat hasábjain. Ekkor történt — Gál értelmezése szerint kizárólag Illyés hatásának köszönhetően —, hogy az „addigi bonyolult kifejezés-rendszerét leegyszerűsítette, közérthetővé tette". Hogy e hatás még jelentősebbnek tűnjék, Gál egy népi elbeszélő költemény bevezetőjeként mutatja be a [Ki járt már ki járt már Bergen- góciába?...] kezdetű verset, bár semmi nem utal rá sem a szövegben, sem a kéziraton, hogy egy nagyszabású mű töredékével lenne dolgunk: „Itt először közlésre kerülő írása bevezetése egy tervezett, de eddigi tudomásunk szerint be nem fejezett népi elbeszélő költeménynek. Örök kár, hogy nem folytatta, il245