Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

IV. Ünnepi hagyományok születése - Császtvay Tünde: Az elveszett és megtalált holttest(ek) esete. Vas Gereben dicsteljes elparentálása

úgy, mint valamiféle társadalomtörténeti-politikai ízű visszamerengésből („hja, azok voltak ám a szép és nyugodt idők, amikor még minden a helyén volt s rendben mentek a dolgok" - vagy „akkoriban még milyen békességben megfértünk az osztrákokkal", „bezzeg akkor még nem legyintettek meg bennünket azok a fránya modern nyugati eszmék", „akkor még volt becsülete a magyarnak" és így tovább.)

A nosztalgia mellett vagy annak hiányában az amúgy idejét múlt Vas Gere- ben-i világ 1880-as évek közepi felelevenítésének az adott különös ízt és aktualitást, hogy míg az író az általa ábrázolt tősgyökeres, patriarchális nemesi magyar világnak a sikerkorszakát, a zenitjét rajzolta meg, addig az ország az egyik legnagyobb múlt századi belpolitikai átalakulással küszködött: éppen a Vas Gereben rajzolta (és a mostanra földjeit már nem vagy alig birtokló) középbirtokos nemességre épülő társadalmi rendszer lebontását, átalakítását kellett végigvernie. A magyar köznemesség társadalmi, gazdasági, közigazgatási és osztályhelyzetének megváltozása, szerepkeresési lehetőségeinek felmérése és az elérhető siker, illetve kudarc számbavétele Török János, Kemény Zsigmond, Kautz Gyula óta legjobbjainkat késztette gondolkodásra. A jobb híján dzsentri-vitának nevezhető polémiasorozat évtizedeken keresztül állandó témája volt a hírlapoknak és az elméleti szakfolyóiratoknak. A földbirtok-ügyek körüli, egyre nyilvánvalóbb anomáliák keltette indulatok 1879-ben, a székesfehérvári gazdakongresszuson, konzervatív nyomásra robbantak ki, s innen datálható az ún. agrárius mozgalom megindulása is. Az agrárius- és a dzsentrikérdés (melynek irodalomtörténeti-, de legalább Asbóth- vagy Mikszáth-vonatkozá- sait kevesen ismerik) könyvtárnyi szakirodaimának zöme pontosan a 80-as évek elején-közepén jelent meg.19 így aztán ebben a tudományos igénnyel megírt vagy az „ősi" magyar nemesség pusztulása, elhalása feletti melankóliával átjárt közgazdasági, illetve társadalomprognosztikai dolgozatok áradatában olyannnyira jó lehetett a Vas Gereben-i adomateljes fénykorra emlékezni. Arra a világra, amelyről Vadnay gyászbeszédében írta: „Szóval az a régi rendi világ, melyben az igazságosság jobban meg volt az emberiesb szivekben, mint az avuló intézményekben, s melyet a szabadságharc széles és véres mesgyéje annyira elválaszt az újabb időtől, hogy ma már valami réges régiségnek látszik. S eme ránk nézve oly becses múltnak képét, életét, alakjait, az akkori időnek mintegy lelkét foglalják magukban a Vas Gereben kötetei. Nem egészen úgy, mint egy művészeti múzeum, hol minden mesteri készséggel ragyog bámuló szemünk előtt, hanem mint gazdagbánya, mely feltártan, nyitva áll, kínálva a drága ércet, a becses alkatrészeket a táblabíró-világ egykori nagyérdekű idejéből."20 S ez legalább átmenetileg felmentett a töprengés alól, hogy vajon mennyiben volt igaza Kemény Zsigmondnak, amikor azt mondta keserűn: „Egy államban legaggasztóbb jelenség nem az, ha sok szegénye van, hanem ha sok válik hirtelen szegénnyé."21

Az ősmagyar jellemekkel betöltött Vas Gereben-féle magyar rezervátummal pedig igenis lehetett valamit kezdeni.

A múlt század 80-as éveiben a külföldi magyarságkép kimutathatóan megromlott. Idő híján csak a két legfontosabb mozzanatra utalok, melyek ezt előidézték. 1. A magyar kormánynak az erdélyi szászokkal való egyre jobban elmérgesedő helyzete 1882-ben a Schulverein-üggyel fakadt ki, melynek során a szászok kíméletlen hecckampányt indítottak a német sajtóban - néhány szász notabilitás irányításával - a magyarok ellen, a magyar kormány tűrhetetlen magyarosító törekvéseit kifogásolva. 2. Ezt színesítette-rontotta a megnöveke216