Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
IV. Ünnepi hagyományok születése - Andor Csaba: A gondolkodó kultusza. A korai Madách-kultusz
Andor Csaba A GONDOLKODÓ KULTUSZA A KORAI MADÁCH-KULTUSZ Dolgozatom két kérdéskört vizsgál: előbb a Madách-kultusz korai - az író haláláig, 1864-ig tartó - szakaszáról lesz szó, majd a kultusz megnyilvánulási formáit elemezve arra kísérlek meg választ adni, valójában kit is tiszteltek /Íz ember tragédiája akkor még élő szerzőjében a kortársak s kit tisztelt az utókor. * Nehéz lenne megmondani, hogy a Madách-kultusz kezdetét pontosan mikorra tehetjük; csak annyi látszik bizonyosnak, hogy első megnyilvánulása a szerző halálánál mindenesetre korábbra datálható. A Madáchcsal kapcsolatos korabeli sajtóhíreket (és a sajtó által terjesztett rémhíreket) Praznovszky Mihály gyűjtötte össze mindmáig kiadatlan művében, a Madách Imre napjai a magyar irodalomban 1861-1864 című munkában, így tehát elsősorban neki köszönhető, hogy a témával kapcsolatos forráskutatás főbb eredményeit, ha nem is a nagyközönség, de legalább a kéz- és gépiratos munkák iránt érdeklődést tanúsító Madách-kutatók egy szűk köre ismerheti. A korai Madách-kultusz csalhatatlan jeleként már 1862-ben szárnyra kap a hír, hogy „Nógrád magyar hölgyei a jövő tavaszon a Petőfi által oly szépen megénekelt Salgóvár romjain majálist fognak rendezni, mely alkalommal azért, hogy a volt nógrádi képviselő, Madách Imre a Kisfaludy-társaság tagjául választatott, gyűjtést is fognak eszközölni, hogy e megye hölgyei a társulat alapitó tagjai közé léphessenek."1 Később ugyan a hírt cáfolják,2 mégis azt mondhatjuk, ritka az olyan alkotó, aki még be sem töltötte negyvenedik életévét, s személyét máris kapcsolatba hozzák egy megyei rendezvénnyel. A korai s egyelőre még helyi kultusznak ez a megnyilvánulása nem előzmény nélküli, s bár tagadhatatlanul a Tragédia 1862 januári megjelenése és sikere játssza benne a főszerepet (vegyük azonban észre, hogy a hírben még nem a költő, hanem a politikus Madách szerepel!), azért nem szabad figyelmen kívül hagynunk azokat a körülményeket sem, amelyek a sikert s vele a kultusz kibontakozását elősegítették. Arany János új alkotót fedez fel 1861 augusztusában; mint Tompának írja: „Poesisról szólván: valahára födöztem fel egy igazi talentumot. Egy kézirat van nálam: Az ember tragoediája. Faust-féle drámai compositio, de teljesen maga lábán jár. Hatalmas gondolatokkal teljes. Első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat. Kár, hogy verselni nem jól tud, nyelve sem ment hibáktól. De talán még ezen segíthetni: a mű igen figyelemre méltó. írója egy fiatal képviselő, nevét majd megtudod, ha elhatározza magát költeménye kiadására s neve nyilvánossá tételére. Mily jól esik az örökös majmolás után egy kevés eredeti hang!"3 Az időzítés - noha valójában csak a véletlenek összjátékáról van szó - tökéletes: a közélet hosszú, kényszerű szünete után 1860 őszétől, az ún. októberi diplomától kezdődően egy időre az országgyűlés hozza lázba az em204
