Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
IV. Ünnepi hagyományok születése - Keresztesné Várhelyi Ilona: Egy kultusz metamorfózisai. A kultuszképződés modellje a debreceni Csokonai-kultusz fejlődésében
kialakította. Irodalmi matinék, műelemző felolvasások, tudományos konferenciák, életrajzi írások, tanulmánykötetek, antológiák, kiállítások és monográfiák fémjelzik a másik utat. S mivel ezek az ünneplésformák nem mindig vagy nem csak azokat a műveket tüntetik ki elismerésükkel, mint az imént látott folklorizálódás esetében láttuk, tanúi lehetünk a mesterséges kultusz kultúrateremtő erejének. A természetes és mesterséges kultusz alakzataiban megfigyelhetjük az autonóm és közösségi kultúra szétválását. Míg sok irodalmi kultusznál csak az egyik vagy csak a másik irány dominál, ezért idővel vagy tömeges hatását, vagy eszmei erejét veszti el, addig Csokonai kultusza esetében a felülről és alulról induló kultusz nem szakad el egymástól, hanem kulturális kölcsönhatásba lép. Ehhez olyan középhelyzetű társadalmi rétegre van szükség, amely műveltségével mindkét irányt eléri. Ilyen réteget alkottak azok a református lelkészek és tanítók, akik a Kollégiumból vitték magukkal Csokonai tiszteletét. A két kultúra közötti átjárást az elsődleges kultusz tárgyai is segítik. A Csokonai kultuszban tehát - mint cseppben a tengert - felismerhetjük a kultúra fejlődésének általános sajátosságait. A kultusz visszahatása a közösségre A kultusz legmélyebb értelme nem az ünneplés, hanem a kultikus közösség identitásának fejlesztése. Az ünneplés - eltérő műveltségű rétegek számára is emlékezetes élményt adó - sokféle formája azonban hozzá tartozik a kultusz megszilárdulásához. Csak a szilárd, tartós és tömeges kultusz tudja a közösség azonosságtudatát fejleszteni. A felülről irányított, mesterséges kultuszok csak ízlésdiktatúrával tudnak a társadalom minden rétegére hatni, de bizonyos rétegekből ez inkább belső ellenállást vált ki, mint azonosulást. A természetes kultuszképződés a társadalom több rétegét átjárja, s minden réteg a sajátos ízlésének megfelelő kultuszformákat talál. Jól illusztrálja ezt pl. a kultikus névadás is, az hogy mi minden viseli Csokonai nevét Debrecenben. Színház, könyvkiadó, gimnázium mellett ott találjuk a boltot, az éttermet, a kocsmát, az ásványvizet. (A kultikus irodalmi névadás is megérne egy külön konferenciát!) A Csokonai-jelenség általánosítható paradoxonja, hogy a profán kultusz megszilárdulása ismét kialakítja a „szakralizáló" formákat. Ezt is igazolják a debreceni Csokonai-kultusz bemutatott tárgyai, amelyek arról beszélnek, hogy a költő alakja és kultusza egy város identitástudatának meghatározó tényezőjévé vált. A kultusz metamorfózisai éppen azért következnek be, hogy az idők változásait az identitásra ható kultusz átvészelje. A kultusz ugyanis mindig magán viseli a közösség és a kor ízlésének jellegzetes jegyeit. Nagy ízlésváltozások idején a kultusz is alakot vált. Általános tanulsága a debreceni Csokonai-kultusznak az is, hogy szükség van minden emberöltő során néhány emlékezetes kultuszeseményre, amely az adott kor és közösség ízlését kifejezi. Debrecen lassan föléli irodalmi hagyományait, hiszen pl. Kölcsey háza helyére rövid és dicstelen életű Lenin-szobor került, privatizálták Petőfi utolsó debreceni lakhelyét, és zokszó nélkül megtűri a múltjára oly büszke város, hogy Csokonai durván átépített házában ma Marlboro-reklámtól fényes trafik legyen, hagyta, hogy ízléstelen butiksort ragasszanak hozzá, majd Ady lakhelyét is lebontva egy vásárlóközpont épülhetett a művelődéstörténetileg legértékesebb belvárosi telekre, Csokonai kertjébe, miközben az eldugott Debreceni Irodalmi Múzeum - amely nem is irodalmi vonatkozású épületben 196
