Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
IV. Ünnepi hagyományok születése - Hász-Fehér Katalin: A keszthelyi Helikon-ünnepség a XIX. század elején
differenciálódására. Társaságnévként ez idő tájt mások is a Helikont alkalmazzák szívesebben: így nevezik például a Festetich György által támogatott Magyar Minerva-sorozat bíráló bizottságát, a Pálóczi Horváth Ádám körül szerveződő költő(nő)i kört, a „götseji Helikont", és utólag ilyen nevet kap Gvadá- nyi levelező társasága. Az elnevezések megoszlása mintha azt sejtetné tehát, hogy a Parnasszus a magyar hagyományban is elvontabb, a költészeteszményt és a mesterségbeli tudást összességében jelölő fogalomként működött, míg a Hélikon inkább a költői gyakorlat és az irodalmi élet kisebb körökre, tájegységekre, társaságokra, alkotói közösségekre lebontott valóságos viszonyrendszerében tűnt alkalmazhatóbbnak. Árkádia, Weimar A kétféle motívumkor európai jelentésrétegeződése és hazai gazdagodása ellenére Kazinczy menekülni látszik a költői hivatás e lekötött képrendszereitől. Igaz, hogy Rádayval és Batsányival szemben, akik a Magyar Museumot tudományterjesztő művelődési lapnak képzelték el, a kassai folyóiratot a szép- irodalmi autonómia jegyében „Magyar Parnasszusnak" akarta nevezni.30 Ugyanakkor 1791-ben, az előzővel ellentétes felfogás jegyében, Helikoni Virágok címmel kiad egy válogatást az Orpheus anyagából, melynek - Fried István elemzése szerint sem - „kifejezetten irodalmi célkitűzései voltak". Az almanach szerkesztésekor Kazinczy az egész korabeli magyar irodalmat egyetlen társaságként összefogva, papokat, arisztokratákat, vitézeket, iskolaigazgatókat és hivatalnokokat egyaránt szerepeltet, mintha feladta volna a szépirodalom elkülönülő autonómiáját, és fontosabbnak tartotta volna a hazai költészet sokszínűségének a felmutatását.31 A kötet szerkesztési koncepciója valószínűleg összefügg a szabadkőművesség nemzeti művelődést felkaroló törekvéseivel, de azzal a társulási eszménnyel is, amely 1790-ben, a Széchényi Ferenc házában megtartott Litterarius Consessuson egy Magyar Társaság létrehozására irányult, és amelyen a legkülönfélébb irányzatot képviselő költők és arisztokraták vettek részt („Gróf Berényi, B. Orczy, B. Podmaniczky, B. Vay, Gróf Esterházy Káról, Vay József, Balog Péter, Márijási István, Spissich, Horváth Ádám, Nagyváti, Bárány urak...").32 Létezik azonban ez idő tájt egy olyan társulási modell is, melynek alapját az árkádiai hagyomány képezi. Az Árkádia-képzetkör, melynek theokritoszi és vergiliusi környezetét a rokokó a maga idealizáló módján a valóságban is felépítette, tájelemeinek, természetszemléletének és társaságkedvelésének folytán a Helikon topográfiájához állt közelebb. A múzsákkal társalgó pásztorköltők helikonihoz hasonló világa nemcsak a rokokó gáláns ízlése számára volt befogadható, hanem azok az irodalomszervezők is asszimilálni tudták, akik a költőket, a (hölgy)közönséget és a mecénás főurakat igyekeztek társaságokba tömöríteni. Ilyen tervei Kazinczynak is voltak 1791-ben. A római Arcadiai Társaság mintájára egy Magyar Arcadiát szeretett volna alapítani, melynek az örökös főpásztora Batthyányi lett volna, az örökös főjegyzője pedig ő maga. A társaság két kört foglalt volna magában, a dunántúlit és az erdélyit, melyeknek vezetői e területek szabadkőművesei, Spissich, Pálóczi Horváth Ádám, Teleky Ádám és Aranka lettek volna. A tagokat három rendben képzelte el: a „legelők" karába a vizekről elnevezett írókat, a „védők" karába a hegyek neveit viselő mecénás főurakat, a „múlatok" vagy „gyönyörködök" karába pedig a fák és füvek nevén 179
