Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
IV. Ünnepi hagyományok születése - Hász-Fehér Katalin: A keszthelyi Helikon-ünnepség a XIX. század elején
Magyar Parnassus, magyar Hélikonok A felvilágosodás előtti magyar irodalomban a két motívum jelentése szű- kebb területekre korlátozódott, mint az európai színtéren. A 17. század költőinél általában a versszerzés gesztusának allegorikus részletezésére szolgált, mint Kovács Györgynek a „Vezéréről" írt 1663-as énekében: „Parnassus hegyein mulató múzáknak/ Szünnyön trombitája szép zengő nimphaknak..."13 Másutt alkalmi versekben, főként az iskolás költészet keretein belül találkozhatni az egyik vagy a másik helyszínnel. Elemeik gyakran keverednek egymással, jelentésbeli differenciálódás nem érzékelhető közöttük. Érdekes példája ennek két névnapi köszöntő 1689-ből és 1693-ból. Ujfalusi Kata unokaöccsei egy képzeletbeli, vándordiákéhoz hasonló kalandos utat írnak le, melyen végighaladtak versük megírása közben, fel a Parnasszusra. A fiktív útirajz a névnapi üdvözlet szcenikai keretét termeti meg: felgyalogol a két unokaöcs a Pindus erős bástyájára, megtekintik Castalius kútját!!], és rátalálnak a Pegazusra, majd kocsival indulnak tovább, míg Genius pártfogásba nem veszi, és el nem viszi őket a Parnasszusra Apollóhoz. A helyszínre érkezvén azonban átváltanak a keresztény mitológiára, és isteni áldást kérnek az ünnepeltre.14 Solymosi Nagy Mihálynak, a nagyszebeni magyar iskola praeceptorának alkalmi verseiben, ugyancsak a 17. század végén, váltakozva fordul elő a Helikon és a Parnasszus. Az egyik iskolai examenre írt versében például a diákokat nevezi a „Parnassus hegyén lakó nevendékeny múzák"-nak,15 másutt viszont a Pegasus-hegyre, vagyis a Helikonra buzdítja a magyar iskolákat.16 A két helyszín elemei Gyöngyösinél is keverednek. A Marssal Társalkodó Murányi Venus elején a Pegazus-forrást a Parnasszusra teszi: "Musám, Pamassusbúl ki régen távoztál,/ S Pegasus forrástól messzére szakattál...", majd ugyanígy említi a kettőt együtt a második részben: „Te is azért Musám, serkenj-fel ezekkel,/ Indúllj Parnassusban az szép nap-kelettel./ Pegasus Kuttyábul mosdgyál fris vizekkel,/ S láss kezdett munkádnak nem álmos szemekkel."17 A mitográfiai elemek pontatlanságát itt nem elsősorban tájékozatlansággal kell talán magyarázni, mint annak lehetőségét Horváth Iván a Pallas és a Minerva szétválasztása esetében egyes szerzőknél feltételezi,18 hiszen Gyöngyösi a Porábul meg-éledett Phoenix Ajánláséban hivatkozik Ovidiusra, innen pedig pontosan tudhatta, hogy a Lóforrás a Helikonon, s nem a Parnasszuson található.19 Az Ovidius-kultusz Gyöngyösi korában egyébként is elterjedt, mint arra (többek között) Balassi pásztorjátékának kapcsán hivatkozni szoktak, vagy ahogyan azt Szörényi László a latin nyelvű eposzokat vizsgálva bizonyítja.20 A keveredés a két motívumkor alkalmazási módjából és a korabeli irodalomszemléletből eredeztethető: elemeik azért váltak felcserélhetővé, mert mindkettő egy adott, konkrét mű megírásához szükséges ihletforrás emblémájaként, szcenikus részletezése ellenére is csupán mitológiai kereteként, nem pedig egy autonóm irodalmi élet, vagy elméletileg kidolgozott költészetfogalom metaforikus megjelenítéseként működött. A költészet képzeletbeli országa egy ilyen allegorizáló mitográfián belül a költóW független világként létezik, ahová csak időszakosan, egy-egy mű megírásának idejére juthat be, vagy ahonnan szintén alkalomszerűen látogatják meg őt az ihletadó múzsák.21 „Hozzatok Múzák virágot,/ Zöld borostyán s mirtus ágot,/ Hélikonnak szép hegyéről,/ A Poéták erdejéről,/ Hogy fejének tiszteletre/ Küldjem ezt emlékezetre/ Éljen, éljen tisztelettel meg tetézve Gyöngyösi" - ünnepli például a költőelődöt Földi János.22 Barcsay Ábrahám szintén a múzsák látogatását várja egyik Orczyhoz 177
