Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció
győzőbben lehessen érvelni a kultusz kultúragyarapító volta mellett. Az ideológiával szembeni negatív beállítódás talán főleg abból a tapasztalatból következik, hogy Európának csak ezen a felén tarthatta magát valaki büszkén ideológusnak, ill. hogy a marxizmus nyíltan ideológiaként határozta meg magát. Nem véletlenül terjedt el széles körben az az an- timarxista zsargon, hogy "egyetlen ideológia van, a marxizmus"'*8 S az is bizonyosan állítható, ha ideológiára gondolunk, akkor a marxi értelemben vett ideológiafogalom valamelyikéről van szó. Ezek közül is főleg arról, amikor az ideológia szociális hazugságként értelmeződik. Vélhetően ez az oka, hogy az ideológia a kultuszkutatásokban is elsősorban a politikai hatalommal kapcsolatban értelmeződik.79 Vagyis az értelmezésnek az a vonulata a hangsúlyosabb, mely Napóleonnak az ideológusok elleni fordulatában nyert ideológia-értéstől eredeztethető. Ugyan már a francia felvilágosodásban is megtaláljuk az ideológia-probléma társadalmi- és hatalomkritikai dimenzióját, de Napóleon támadásával és az ellenfelvilágosodás térnyerésével került be igazán az ideológia a politikai beszédbe, mind a filozófusok hatalombiztosító funkciójának kritikusai, mind pedig annak védői számára kulcsfogalom lett, s kapott az ideológia szó negatív értelmet.80 Még az egyik legújabb, a szociológia legfrissebb eredményeire építő és az újabb irodalomelméleti-társadalomtudományi belátásokra is támaszkodó irodalomszociológiai összefoglaló is szinte kizárólag ebben az értelemben beszél róla.81 Holott a társadalomtudományokban bekövetkező interpretativ fordulat82 óta - főleg Mannheim munkásságára visszamenve - egyre inkább a tudomány és a politika melletti, önálló értelemzési stratégiákat érvényesítő értelmezési eljárásnak tekintik.83 Bizonyára összefügg ez azzal is, hogy egyre inkább nyilvánvalóvá vált, a tudomány érdeknélküliségének gondolata fikció. (Elég talán csak Kuhn és Feyerabend nevét megemlíteni.) Célszerűnek látszik nekünk is erre az értelmezésre támaszkodnunk. Ekkor ugyanis a kultuszt nemcsak mint a hatalmi manipuláció eszközét ragadhatjuk meg, hanem megláthatjuk a kultuszon alapuló identitás és legitimitás teremtésé- nek/őrzésének ideologikus természetét is. Kiindulópontként érdemes összevetnünk az irodalmi kultusz sajátosságait Geertz ideológia-jellemzésével. Dávidházi Péter a következőképp írja le a kultuszt: "A kultusz mint beállítódás bizonyos szellemi vagy anyagi értékek rajongó, mértéket nem ismerő, mindenek fölötti tisztelete, tehát teljes és feltétlen odaadás, mely imádata tárgyát minden szóba jöhető vád alól eleve felmenti; mint szokásrend szentnek tekintett helyek fölkereséséből, ereklyék gyűjtéséből, szövegek áhítatos gondozásából, szent idők megünnepléséből, szertartásokon vaAz ereklyék bemutatása a Petőfi Ház nagytermében, 1911. 162
