Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

II. Ünnep és nyelv - Porkoláb Tibor: „Üdvözletekből font fényes koszorú". A magasztalás toposzai a Lévay-emlékkönyvben

yhoz, és „mély érzései elhúzta a költőnek a 'Héja madár száll a levegőben' kez­detű gyönyörű régi népdalt, amelynek szövegét Lévay József irta". A közönség „gyűrűt alkotott a főasztal körül és áhítattal nézte e kedves jelenetet, amelyet Jelffy, a Vasárnapi Újság fényképésze meg is örökített".23 A bankett után a Kis­faludy Társaság tagjai - „a fényes nap derűs emlékével"24 - hazautaztak, az ünneplő sokaság pedig otthonába tért. A jubileumi szónoklatok, tudósítások és beszámolók egybehangzó eufóriá­val állapítják meg: a miskolci ünnep „páratlan", „megismételhetetlen", „ha- sonlíthatatlan", „egyedülálló" és „sohasem látott" volt; a „szép", „poétikus", „fenséges" és mégis „bensőséges" esemény „feledhetetlen" élményt jelentett a résztvevőknek.25 Az ünnepelt költő megdicsőülésének folyamata pontosan vé­gigkövethető ezekből a - többnyire himnikusan hangolt, deklaratív - megnyi­latkozásokból: 1. Szokványos feladat a költő-dicsőítés - rendszerint hagyomá­nyos érvekkel történő - legitimációja („királyok és fejedelmek sem részesülnek ilyen ünneplésben, csak a költőfejedelmek, de akiknek birodalma nagyobb is, nincsen határok közé szorítva, az övék a képzeletnek és érzésnek óriási óceán­ja"26). 2. Kortárs költő esetében nem maradhat el a magasztalás, az intenzíven működtetett kultusz indokoltságának, többszörös, meggyőző bizonyítása („szép, poétikus ünnep volt a vasárnapi. Az irodalom ez egyszer nem ércszob­rot, hanem élőszobrot ment ünnepelni, mert Lévay a mi tudatunkban félig már szinte érccé és márvánnyá vált társai között lebeg"27) 3. A költő „határtalan tisztelete" valamiféle mitikus, testvéri közösséggé alakíthatja a (helyi) társada­lom konglomerátumát („soha szebb napja nem volt ennek a városnak. Az A díszebéd (Jelfy Gyula felvétele) 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom