Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

JONKA NAJDENOVA: Az őrült Ivan Vazov fordításában. Petőfi versének fogadtatástörténete Bulgáriában

Vazov tekintélyes folyóiratában, a Dennicában jelent meg, 1891ben. Később még két fordító lefordította: 1921-ben Sztilijan Csilingirov, majd 1939-ben a magyarul tudó A. L. Lebedev. Eddigi kutatásaink szerint 1878 és 1944 között a monológ összesen kb. 18 (1946-ig 20) alkalommal jelent meg a sajtóban, antológiákban és más kiadványokban, s a legtöbbször Vazov tolmácsolásában. Sőt, fordítása Strausz Adolf és Ivan Sismanov közvetítésével - belekerült az 1983ban Budapesten megjelent Bolgár nyelvtanba is, valamint A hóhér kötele című Petőfi-regény különböző bolgár nyelvű kiadásainak némelyikébe. De szerepel olyan népszerű antológiákban is, mint A költészet sugarai (1901, 1911, 1921), Az esték és reggelek, Jelenetek, monológok stb. (1903, 1911), a Nagy költőktől (1911). Felolvasták és elszavalták a fonókban és mulatságokon, sőt előfordult, hogy ezzel jelentek meg a „drámatanulók" a vizsgán a Nemzeti Színházban. Ha összevetjük a költemény bulgáriai fogadtatását a magyarral, akkor határozottan kijelenthetjük: Az őrült nálunk olyan népszerűségnek örvend, amilyennel hazájában se dicsekedhet. S ha a magyar olvasó számára elsősorban az 1846-1848 közötti válságos időszakban alkotott legjelentősebb vers minőségében értékes, a bolgárok számára Az őrült általában a legjelentősebb Petőfi vers. Logikusan vetődik fel a kérdés, mi az oka ennek a jelenségnek, a mű ilyen bolgár értelmezésének és interpretálásának. A legfontosabb oka annak, hogy bolgár, tehát külföldi közegben Az őrült széles körű visszhangra talált, hogy a mű jellemző módon felel meg a bolgár irodalom különböző és különféle irányú érdeklődésének, a közönség eszmei és ízlésbeli elvárásainak. Egyfelől a költeményben szereplő kiválasztott hős apoteózisa - aki lerázza magáról a kicsinyes emberi lét igáját, s kemény leszámolásról álmodozik a kispolgári pletykákkal, a hétköznapok megalkuvásaival s a testiség züllöttséggel kapcsolatosan - valószínűleg kielégítette a divatos irodalmi darabok legkifinomultabb értőit is. (Feltételezhető, hogy ez a vers, és nemcsak a konkrét német nyelvű művészi interpretáció, ösztönözte a másik nagy írót, Pencso Szlavejkovot, hogy érdeklődése Petőfi Sándor személye és munkássága felé forduljon.) Az érzelmek vihara, a képzelet szárnyalása mély benyomást tett a közönségre, amely ezeket főként két síkon fogadta be. A divatos nyugat-európai dekadens irodalom értelmében, amely a nihilt, a teljes kiábrándultságot hirdeti és szándékosan emeli esztétikai értékké a szen-