Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
MARGÓCSY ISTVÁN: A romantikus Petőfi
ós kötöttségei alól feloldotta magát, s magát a kommentárt is vizionárius formában közli. Úgy vélem, ha Petőfinek látásmódját, retorikus nyelvhasználatát elemezzük, állandóan olyan (itt szubjektivisztikusnak nevezett) elemekkel fogunk találkozni, melyek, megítélésem szerint, elsősorban a romantika eszköztárában értelmezhetők, s melyek nem lépnek ki vagy túl a romantika által megfogalmazott és kínált kereteken. Természetesen egyáltalán nem gondolom azt, hogy Petőfi költészetét lehetséges lenne egy homogén, ellentmondás nélküli és csak romantikusnak nevezhető poétika segítségével leírni; rövid pályája során nyilvánvalóan kimutatható egy fejlődési vonal, mely a klasszicista poétikáktól való fokozatos eltávolodás jegyében alakítja költészeti látását és versbeszédét; ám feltételezésem szerint e fejlődés épp olyan tendenciáknak kiépülését mutatja, melyek kiteljesítik, nem pedig elhagyják a romantikát. Petőfi költészete, mind ideológiai összetevőit, mind poétikai előfeltételezéseit, mind nyelvi gesztusait illetően, természetesen tele van ellentmondással, ám úgy látom, ezen ellentmondások általában a romantika előtti elképzeléseknek még mindig, egész pályáján végig folyamatosan felbukkanó mozzanataira vezethetők vissza, s a legnagyobb versek kivételes teljesítményeit épp a romantikus szubjektivizmusnak teljes versszervező erővé válása garantálja. E romantikus poétikának itt épp csak néhány jelenségére kívántam volna felhívni a figyelmet (szerencsére, Petőfi költészete poétikailag is van oly gazdag, hogy még igen sok hasonló fontos kérdést lehetne találni!); s a példáknak felidézésével azt szerettem volna sugallni: a Petőfi-kutatás legfontosabb feladata a jövőben alighanem az ily típusú poétikai-nyelvhasználati kérdéseknek vizsgálata lenne...