Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

MARGÓCSY ISTVÁN: A romantikus Petőfi

retek tekintetében rendkívüli mértékben hasonlítottak egymásra, s mára nemcsak hogy majdnem teljesen elvesztették érdekességüket, hanem ma már a régi vita hevessége sem igazán belátható vagy értelmezhető. De hasonlóan egységesnek látszanak mára az akkori nem-ideológiai (vagy nem csak ideológiai) jellegű megközelítéseknek a módszertana vagy előfeltételrendszere is: úgy látszik ugyanis, Petőfiről a tudomány ebben a történeti pillanatban alapvetően még az önálló irodalomtörténeti portré nagy hagyományú kategóriájában gondolkodott, mindennek életrajzi, eszme- és hatástörténeti, valamint stílustörténeti előfeltételeit engedve csupán meg, s a tüzetes poétikai vagy szövegvizsgálatok számára, néhány kivételtől eltekintve, alig hagyott teret. Meglehet persze, az egyes portré-vázlatok, melyek elkészültek, némely, esetleg fontos mozzanataikban nem csekély mértékben eltérhettek egymástól (egyébként, az igazat megvallva, az átpolitizáltság fokozataitól eltekintve, egészükben, nagyon nagy mértékben nem is tértek el!), ám azok a koordináták, melyek között a portré felrajzoltatott, a megszólaló tudósok túlnyomó többsége számára kétségbevonhatatlan stabilitással álltak, s így is lettek tovább rögzítve. Nem lévén itt feladatunk átfogó ideológiai és módszertani revíziót végrehajtani, nem térnénk itt ki a Petőfiszakirodalom életrajzi-lélektani konvencióinak vagy történeti-ideológiai axiómáinak elemzésére, hanem csak két ilyen közös, az ekkori Petőfi-kutatókra és kutatásokra egységesen jellemző metodológiai aspektusra próbálnánk rámutatni: egyrészt arra, hogyan is működött / működik (nem működik) máig a romantika általános kategóriája Petőfi költészetére vonatkoztatva, másrészt arra, mennyire nem volt (nincs) kidolgozva mindennek (mármint a romantikának) a Petőfi nyelvhasználatát illető módszertana vagy szemléleti kerete (ha tetszik: mennyire nincs máig kifejtve, mit is kellene azon pontosan érteni, hogy Petőfi nyelvhasználata, úgymond, egyszerű volt). Ha elolvassuk, hogy csak néhány jelentősebb szakírót idézzünk, pl. Sőtér István, Pándi Pál, Martinkó András, Németh G. Béla és mások hetvenes években írott tanulmányait,

1 elsősorban mindegyikben a romantika kategóriájával folytatott, mondhataánk, kétségbeesett küzdel1 SŐTÉR István, A költészet forradalmától a forradalom költészetéig (1972) = uő, Werthertől Szilveszterig, Bp., 1976, 437-459.; PÁNDI Pál, Petőfi Sándorról (1973) = uő, Első aranykorunk, Bp., 1976, 549-578.; MARTINKÓ András, Az európai klasszikus Petőfi (1972) = uő, Teremtő idők, Bp., 1971, 36-61.; FEKETE Sándor, Petőfi romantikájának forrásai, Bp., 1972,