Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

LUDGER KÜHNHARDT: 1848-tól 1989-ig: Reflexiók az európai összefüggésekről

Az 1848-as időszakot Európa az állameszmék ritka erős konkurenciájának helyzetében élte meg. Ahogy az várható volt, a kortársak kiragadtak és kritizáltak néhány ellentmondást. Más eszmék hatásai, jó és rossz értelemben, máig is érezhetőek. A totalitárius ideológiák szétesése után azt gondolhatnánk, hogy csupán egyetlen politikai vezető eszme létezik, amely a 19. századból ered, és az új, a 21. század fényét is megláthatja: a hasznosság elve. Rossz nyelvek szerint ez az utilitarizmus, amely a 19. századi liberalizmusból fennmaradt. John Smart Mill akkoriban a legtöbb, legnagyobb boldogság elvét politikai hitvallása szimbólumaként posztulálta, de csak azzal a jogcímmel, hogy a boldogságot nem szabad összetéveszteni a felületes élvezetekkel. Síkra szállt az egyéni szabadságjogokért és a nemek közötti egyenlőségért. Ebből a szempontból a mi korunk sem hozott újat. De talán még mindig vannak a 19. század feladatai közül olyanok, melyek megoldásra várnak. Az embernek ez a benyomása támad, ha a 19. századtól kezdve napjainkig a nemzeti tematikára tekint. A nemzeti tematika a népszuverenitás eszméje mellett az 1848-as forradalom másik nagy mozgatórugója volt. A kulturális életet, stílust és szociális intézményeket- akkoriban a nemzeti erő megjelenéseként értelmezték, hirtelen a nép lelkéről volt szó. A napóleoni hegemonikus igényekkel szembeni védekező reflexek Európában érthetőek voltak, de a közös nyelv, mint az ember világhoz való idomulásának politikai értelmezése, ellentmondásos következtetésekhez kellett hogy vezessen. Egyfelől a romantikus nemzeti érzékenységnek ez a posztulátuma Magyarországon és néhány más helyen erősítette a hazafias tudatot. Másrészt lehetőséget is nyújtott az egyes emberek és egyéniségek átformálására a népek együttélésében azon a tézisen keresztül, hogy létezhet egy kollektív identitás, amely végül nem tesz tisztán különbséget a társadalmi szolidaritás egészséges motivációja és a népiség úgymond valláspótló rögeszméje között. A nemzeti államnak következetesen fel kellett vernie a nemzeti kisebbségek kezelésének határeseteit és problémáit, melyek közül néhány napjainkig fennáll Európában. Európa nagyobb területén szerencsére már megoldódtak a határvillongások. Az egy nemzet meghatározására és elhatárolására irányuló kérdés azonban máig hatással van az állampolgársággal kapcsolatos vitákra illetve a kisebbség és többség kérdéseire az Európa különböző népeivel való érintkezésben. 1848-ban a nemzeti impulzus különösen