Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

LUDGER KÜHNHARDT: 1848-tól 1989-ig: Reflexiók az európai összefüggésekről

Ludger Külinhardt 1848-tól 1989-ig: Reflexiók az európai összefüggésekről Petőfi Sándor A 19. század költői című verse a következő szavakkal kezdődik: „Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Ujabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé." Petőfi Sándornak ezek a sorai az öntudat jeleként értelmezhetőek. Ám a verset az értelmiség és a költők erejébe vetett, az időtől független reménység kifejezéseként is felfoghatjuk, minden bizonytalan orientációjú időszakban vagy a forradalmi átalakulások korszakaiban, így a saját korszakunkban is. Felfoghatjuk őket végül intésként is az intellektuális öntükrözés ellen, vagy saját korunkra tekintve felhívásként a kijózanodásra, sőt szinte afölötti sajnálkozásként is, hogy túl kevés az olyan költő, aki a mi saját korunk társadalmi átalakulása idején hasonló impulzusokat sugározna ki, mint amilyeneket Petőfi a saját korában. A romantika, mint művészeti korszak szerepel kultúránk emlékezetében. A romantika korának másik oldalát azonban az új európai identitásra törekvő kemény politikai döntésekért vívott küzdelem jellemzi.