Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
FRIED ISTVÁN: Mítosz, nosztalgia, kulturális emlékezet Kelet-Közép-Európa irodalmában
Ami kiemelendő: a kortársak azonosulás és elidegenedés között hányódó gondolkodása nem a követendő irodalmi irányok megválasztásában realizálódott, sokkal inkább abban, hogy bibliai és mitológiai szimbólumokkal érzékeltették a nemzeti és a személyes lét-nem-lét változásait. A közvetlen utókor rövid kijózanodási korszaka után (itt elsősorban Jókai néhány novelláját említhetném, 18 mint amelyek tragikus látásmódjában számottévő az elmozdulás a Jó-Rossz, Fény-Sötétség összecsapásának a kozmoszba kivetített látomásszerű megjelenítésétől: hiszen Jókai egyfelől a biblikus előadással a végzetszerűséget, a tragédiát, a történelemben rejlő determinizmust mutatja be, másfelől a nacionalista frazeológiával elfedett érdekazonosság, azaz a szóértés, nyelvi akadályait) ismét megjelenik a nemzeti látószögű történelem időszerűsítő sugallatainak eleget tévő szépirodalom, amely a XIX. századra egyre inkább kiüresedő romantika eszköztárát szegezi a korszerűbb irodalmi/történelmi gondolkodással szemben. A régi, iskolás, toposszá váló/vált fordulatok centrális jelentőségűvé emelkednek, a dicső apák, méltatlan unokák motívuma nem a Petőfi romantikája által megformált kép továbbgondolását jelenti, hanem jó néhányan Horatius carmenjeinek iskolásán klasszicista változatát használják fel, olyan romantikus hangvételre átszerelve, amely éppen a romantikának szubjektum-értelmezését vonja kétségbe - egy kollektivitásnak feltételezett ideologikus csoportérdek nevében. Ez a fajta nosztalgikus előadás aztán nem a romantikus, hanem a felújított és felvizezett érzelmes (érzelgős?) stílus terjedésének kedvez, amely együtt a köztéri szobrok többnyire hamis pátoszával, a nemzetiként feltüntetett zene eklektikájával és nem utolsósorban a történeti festészetnek Piloty müncheni akadémiáján elsajátított úgynevezett historizmusával a nemzeti ideológiának számottevő részévé vált, és éppen a hagyománytörténés folyamata ellen munkált, a maga rekonstrukciós szándékainak hitelességét hirdetve. A nosztalgia és a hipertrofizált pszeudo-történetiség a pozitivista történetírásból szintén meríthetett igazolást, hiszen régiónkban bőven adóztak naiv fejlődéshitének, valamint annak a típusú imagológiának, 18 Lásd JÓKAI, Az ércleány, 163-198, 199-248. A Jókai-kutatás még jórészt adós a novellista Jókai alaposabb elemzésével, a nemzetiségi kérdés szerepéről Jókai müvében szükséges volna egy korszerű értekezés, mivel Csukás István sok adatot tartalmazó müve szemléletében igencsak rabja marad kora elfogultságoktól sem mentes nézetrendszercnek. Vö. Jókai és a nemzetiségek. Szeged, 1973, Acta históriáé litterarum Hungaricarum, Tom. 13, Suppl. 1.
