Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

PIERRE LAFORGUE: Háttal a politikának. Baudelaire 1850-ben

alapozza a romantika filozófiáját.

5 Ezt a másfajta romantikát, tulajdonképpen a saját romantikáját Delacroix képei kapcsán elemzi, és e szavakban foglalja össze: „mélység, szellem, szín, a végtelen utáni vágy".

6 Az a lényeg tehát, hogy elmélet-alkotással kívánja törvényesíteni saját költői művészetét és fordítva, az alkalmazott költői gyakorlatból kiindulva próbál kidolgozni egy romantika-elméletet. Később sem adja fel ezt a szándékot: pontosan meg akarja határozni helyét a romantikában, élete végéig foglalkoztatja ez a kérdés, erről tanúskodik Az 1859-es Salon és A modern élet festője - mindkét szöveg abban az időben keletkezett, amikor A romlás virágainak második kiadásán dolgozott, de a fenti törekvést felfedezhetjük irodalmi kritikáiban is, Hugóról szóló írásában, a legnagyobb francia költők antológiájában,

7 illetve sok minden más mellett ezt bizonyítja Gautier-hoz és SaintBeuve-höz fűződő bonyolult viszonya is. Mégsem vonhatjuk le mindebből azt a következtetést, hogy Baudelaire-nek nem volt semmi más célja, mint hogy a romantikához képest elhelyezze magát az irodalom osztályaiban. Más szempontból fontos ez a törekvése, hiszen nem pusztán arról van szó, hogy új romantikát fedez fel, és nem is csak arról, hogy új iskolát indít a költészetben. A világfelfogása az, ami a romantika és közte zajló vita mélyén rejlik. Olyan világfelfogás ez, amely mindent összevetve ellentétes az 1830as romantikus nemzedék szemléletével, ennek a gondolkodásnak a csődjére reagál. Hiszen az 1830-as romantika 1840-45-re már kifulladt: egyrészt eltűnt belőle a lázadás, vagy inkább - nem kell túlzásokba esni - a tiltakozás, a mozgalom intézményesült; másrészt addigra már zsákutcába jutott az a történelmi folyamat, amely 1830 júliusában életre hívta és útjára bocsátotta. A júliusi rezsim ellen 1839-ben törtek ki az utolsó zendülések, 1840-től a hosszú politikai pangás kezdődik, 5 Lásd Pierre LAFORGUE, Naïveté, modèle et idéal dans le Salon de 1846 de Baudelaire, Romantisme, 1997, no. 98. 6 Salon de 1846. II. — Oeuvres complètes, II, 421. Magyarul: Az 1846-os Salon, II. = Művészeti kuriózumok. Budapest, Corvina, 1988, 25. CSORBA Géza fordítása. 7 Lásd még közreműködésemet a Gaudon-emlékkönyvben. LAFORGUE, La quadrature de l'infini. Sur l'esthétique et la poétique de Baudelaire entre 1859 et 1863 = Pratiques d'écriture, Paris, Klincksieck, 1996. Továbbá uő, Baudelaire, Hugo et la royauté du poète: le romantisme en I860, RHLF, 1996, no. 5, valamint uő. Baudelaire. Balzac et le romantisme (1846-1859) — Balzac, lu, imdé, contesté (1850-1914), Tours, Littérature et nation, 1997, no. 17. című cikkeimet.