Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)
II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Praznovszky Mihály: A beolvasztott kegyelet. Kisfaludy Sándor balatonfüredi szobra
Praznovszky Mihály A BEOLVASZTOTT KEGYELET KISFALUDY SÁNDOR BALATONFÜREDI SZOBRA A Balatonfüreden 1860. június 11-én felállított Kisfaludy Sándor emlékszobor sok szempontból alkalmas arra, hogy létrejöttének történetén a magyar irodalom kultuszjelenségeit folyamatukban tanulmányozhassuk. Vizsgálhatnánk abból a szempontból, miként jut eszébe egy közösségnek, a mi esetünkben Zala megye közönségének e formában is megemlékezni nagy szülöttjéről. Miként hozzák létre a szoborállító bizottságot, élén Deák Ferenccel, mint pesti megbízottukkal. Hogyan gyűlt a pénz, milyen volt az adományozók társadalmi megoszlása stb. Vizsgálhatnánk magát a szoboravatási ünnepséget, amelyben tisztán és egyértelműen jelentkeztek mindazok a kultikus szokásrendi elemek, amelyek aztán mind a mai napig - mint formák - az ilyen típusú ünnepségeket jellemzik. Aztán górcső alá vehetnénk az ünnepségen elhangzott beszédek, alkalmi versek nyelvhasználatát, a kinyilatkoztatás elemeit és formuláit, hiszen a korabeli sajtóból sikerült valamennyit hiánytalanul összegyűjtenünk. Most azonban csak egyetlen kérdéskörre szorítkozunk, magára a szoborra, amelyet a szakirodalom az első köztéri írószobornak tart, ámbár annak lehetne vélni Katona József Nemzeti Színház előtti szobrát is - de az még nem köztéren, hanem a színház előtti kis bekerített kertben állt. Mindkét szobor alkotója ugyanaz a szobrász: Züllich Rudolf, aki magyarosítva nevét, olykor Célkutinak is neveztetett. Sorsa, pályafutása, nevezhetjük nyugodtan tragédiája, amely nem nélkülözte a tragikomikus elemeket sem, a kultusz szempontjából is érdekes. (Veress 1911) A korabeli kritikus, Pasteiner Gyula így summázta véleményét 1877-ben: „Nagy művészi tehetség nem lappangott benne; bírt bizonyos fokú készültséggel, melyet hosszú gyakorlat után sajátított el, s amivel művészi felfogást nem igénylő szerényebb föladatnak megfelelt volna". (Pasteiner 1883,195) A szobrász Züllich Rudolf 1813. július 3-án született Gyulafehérvárott és 1890. január 13-án halt meg Kairóban. Apja katonatiszt volt s ő maga is erre a pályára készült. 1839-ben kilépett a hadseregből, s ettől kezdve szobrásznak készült. Bécsben, majd Rómában tanult, itt először négy esztendőt töltött. Rövid hazai tartózkodás után ismét visszatért Itáliába, ahonnan végleg csak 1855-ben költözött haza. A sorozatos kudarcok következtében ismét a nagyvilág felé vette útját, hogy többé már ne térjen vissza hazájába, idegen földön haljon meg. Ferenczy István már halott, Izsó Miklós még pályakezdő, így ő-az egyetlen, aki iskolázott szobrásznak mondhatja magát, s mondja is, a megrendelések érdekében. Az 1850-es évek második felében több kisebb méretű eladható szobrot készített. így 1856ban Vörösmarty Mihály bronz szobrát, majd Széchenyi Istvánét és Petőfi Sándorét is.