Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Szilasi László: Jókai talapzata. Jókai Mór Hétköznapok című regényének kultikus olvasata, k. o.

szöveg azzal ér véget, hogy a szentség kivonul a szöveg világából. Ha a szöveg világából kivonul a szentség (vagyis ha nem ragasztjuk kultikusan hozzá), a Jókai szövegnek vége van. Vége van a kultusznak. Elkezdődhet a tudományos értelmezés. (Hogy' is mondjam: nevetnem kell.) * * * Mármost mindennek értelmében a kultikus beszéd tudományos kritikája egészében véve szerintem nem arról szól, hogy aki kultikus beállítódású, az kultikusan olvas, hanem arról, hogy aki kultikusan olvas, az lesz kultikus beállítódású: a kultikus szemléletnek nem következménye, hanem alapja a szöveg kultikus olvasása. A kultikus beszéd mögött okként nem egyediség, hitetés, titok, vagy más látszólag racionális magyarázat áll. A kultikus beszéd oka, ha tetszik: Jókai talapzata a textus (utólag letiltott, de implicit módon létező) kultikus értelmezése. A kultusz soha nem árulja el, hogy is mi az a jelentés, amit Shakespeare vagy Jókai szövegében szentnek lát és így érvnek hozhatna a kultusz megalapozásához. Vajon miért? Az ok alighanem az, hogy az irodalmi kultusz blaszfémia. Istengyalázás. A kultikus nyelv ennek ellenére azért létezhet mégis, mert mindig fennáll a lehetősége, hogy az ellenőrizhetetlen magasztalás szavait képes értelemben vegyük. Megítélésem szerint az irodalmi kultuszt (megelőzve néhány frissebb irodalomelméleti, kritikatörténeti megfontolást (Dávidházi 1992) általában nem állításként, hanem kifejeződésként volt mindig is szokás olvasni. (Ha nem így lett volna, minden irodalmi kultusz papja máglyán égett volna el.) Értelmezését azonban a kultusz már végképp nem meri mondani. Értelmezésekkel megargumentálni egy irodalmi kultuszt, explicit módon kifejteni, mit is jelentsen valójában az, hogy Jókai és a Biblia egyenrangúak, sőt - ez túlmegy minden lehetséges dicséret határán. A kultusz a konkrét értelmezésekkel nem azért hallgat, hogy ezzel tisztelje a szentséget, hanem azért, mert fél. És nem csak Isten megsértésétől, hanem ambivalens módon attól is, hogy esetleg kiderülhetne: az a szent szöveg, az a szent jelentés, az a nagy, szent titok nincs is - Jókai-király meztelen. Az irodalmi kultusz tipikus sz/ftw/űcrwm-jelenség. Aprólékos és módszeres kimondásával lehet lebontani. Jókait tényleg úgy (azon módszerek egyikével, másikával) kell olvasni, mint a Szentírást, hogy az értelmezések szaporodjanak és a kultikus szemlélet berekesztődjék. Az irodalmi kultusz kultikus értelmezés eszközével, a simulacrum az ábrázolással bontható le. A kultikus olvasatot ki kell mondani, hogy kiderüljön: nincs mögötte semmi. Nem gondolom, hogy a (közbeékelt, a látást zavaró) kultusz kiütése után jobban látnánk, és - színről színre - immár magát a dolgot pillantanánk meg. Csak azt, hogy utána könnyebb lesz Jókairól beszélni. Akárhogyan. JEGYZETEK A szövegben a zárójelekbe tett számok a Hétköznapok 1962-es kiadásának lapszámozására utalnak. 1. Szilasi 1992, főként 36-42. 2. Szövegen itt és a továbbiakban elolvasott írásjeleket, interpretált textust értek.