Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Kovács Ida: Az utolsó pillanat lenyomata: a halotti maszk

ték, „kiválthatták" a holttestet. A szertartás után a viaszmaszkot megőrizték, így hosszú évek alatt összegyűlt az ősök arcképcsarnoka. A maszkok az átriumban kis fülkékben függtek, majd a következő családtag elhunytakor ismét szerephez jutottak. Minél több viaszmaszk jelent meg egy patrícius temetésén, (rendszerint a szolgák tartották arcuk elé, s ők vonultak a gyászmenetben a koporsó előtt) annál előkelőbbnek számított a família. Az antik irodalomban több helyen is találunk utalásokat az imágókra, említi Plinius, Tacitus, Plutarchos, Seneca, Horatius. Idézzük Tacitust: „Germanicus atyjának rovatala körül a Claudiusok és a Júliusok ősképmásai ott sorakoztak, ezzel szemben Germanicusnak? (...) Hol maradtak az ősi szokások, a ravatalra kitett viaszképmás, az elhunyt erényére emlékeztető énekek és magasztalások..." (Tacitus 1970, 112.) És másutt ismét Tacitus: „A philippi csata után a 64. évben bevégezte életét müs MiMy Moüi maszkja im aug

_ 4 Iuma, Cato unokahuga, Marcus Brutus Készítette Pátzay Pál. nővére is (...) A húsz leghíresebb család PMMüv. T. ltsz.: 85.330.1. ősképmásait hozdozták elöl, a Manliusokat, Quinctiusokat, s más ugyanilyen előkelő neveket." (Tacitus 1970, 154) A legtöbb információt az imágókkal kapcsolatosan ezideig Plinius Naturalis históriáé libri című, XXXVII kötetes munkája adja. (Plinius 1870) Ebből tudjuk, hogy elsőként Lysistratos Sicyonius vett mintát emberi arcról, végezte el a gipszöntést, majd ebből viaszpozitív készítését. Az ő nevéhez fűződik az agyagformázás valamint a szoboröntés feltalálása is. (Plinius 1870) Valóban, a portrészobrászat kezdete ez. Alapvető szemléleti változás történik: a képzőművészek alkotásain megjelenik az egyén, az egyes ember arca. Ami magának a maszknak további sorsát illeti, arra vonatkozólag idézzük André Chastel szavait: „A maszk első alkalmazása fokozatosan elkorcsosul és kihal, egyébként helytől és időtől függően változó mértékben, de új alkalmat lel a feltámadásra egy olyan tevékenység keretében, mely félúton van élet és művészet között: a színjátszásban, ahol jelmez és maszk páratlan diadalt arat a commedia deli artéval." (Chastel 1984,117) Németországban, a Weimari Nationalmuseum ma olyan nagyságoknak - a XIV és a XX. sz. között készült - élő illetve halotti maszkjait őrzi, mint Dante és Tasso (ezek Goethe tulajdonában voltak), valamint Lessing, Heine, Schiller, Beethoven, Goethe, Liszt, Wagner, Nietzsche, stb., de van kópiájuk Mickiewicz és Puskin halotti maszkjáról is. A maszkok készíttetésének gyakorlata feltehetően itáliai mintára, olasz mesterek illetve tanítványaik közvetítésével terjedt el Európaszerte, így Németországban és hazánkban is. Magyarországon a középkorban, a XVII. század felvirágzó halotti kultuszának részeként támad az az igény, hogy a megboldogultat - holtában - megörökítsék. Nagyméretű olajfestményeken, ún ravatalképeken, valósághűen, teljes életnagyságban, díszes ruhában jelenítik meg a legelőkelőbb nemeseket: nádorokat, bíboroso-