Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

II. TÁRGYAK (a halotti maszktól az emlékszobrokig) - Kovács Ida: Az utolsó pillanat lenyomata: a halotti maszk

puáknál a kettős temetkezés volt szokásban, a test megkapta a rituális végtisztességet, de az igazi szertartás csak később következhetett: a koponyát feldíszítve, kifestve elhelyezték az ún. férfiak házában vagy ősök házában. (Kunt 1981,62) Zolnay Vilmos az ősök koponyáinak kultikus őrzése kapcsán írja: „A koponyát azonosították az atyával. Az öreg ereje, hatalma, bölcsessége, nemzőképessége, minden, amit életében megtestesített, legfőképpen pedig örökkévalósága, benne élt tovább. Az atyát megillető tisztelettel vették tehát körül és helyezték el. Az ember első műalkotása ez a koponya volt. Kétségtelenül drámai mű." (Zolnay 1983, 529) Több kultúrában is szokás volt a halottak arcát vörösre festeni, kezdetben talán vérrel, később vörös festékkel. Jerichói ásatások során pedig, i.e. kb. 6000-ből való, sárral fejjé, arccá kiegészített koponyákat találtak, melyeken a szem helyére vízszintesen fektetett apró kagylót helyeztek el. (Gombrich 1972, 107) Az óegyiptomiak kiterjedt halotti kultuszában jelenik meg legszemléletesebben az elhaltak porhüvelyének megőrzésére irányuló erőfeszítés, melyet a túlvilágba vetett hit motivál. Fáraóik testét bebalzsamozzák, vékony textilcsíkokkal körülpólyázzák, s díszes szarkofágokban helyezik el. (Ezt az ún. „embermegőrző" szándékot vitte tovább, s a maga képére formálva alkalmazza még ma is az európai civilizáció, amikor bebalzsamozza egy-egy nagyság testét.) A halott előkelők arcának ábrázolása az egyiptomi szarkofágokon és az aranyozott, festett maszkokon igen gyakori, de az arc minden esetben stilizált, általánosító, gyakran a társadalomban betöltött pozíciónak szóló, mintegy annak jegyeit emblematikusan összefoglaló. Maszkot azért borítanak az elhunyt arcára, hogy lelkét visszairányítsák végső nyugvó helyére, megóva őt a gonosz lelkektől. Az egyiptomi maszkok legnevezetesebb példánya Tutankhamen fáraó arany maszkja i. e. kb. 1350-ből. Sziámi és Kambodzsai királyok arcán, valamint inka múmiákon is maradtak fenn arany maszkok. Az Andokban és Peru területén pedig különös fém maszkokat találtak, mozgatható arcrészekkel, pl. fülekkel. Természetesen, az egyes ember arcvonásainak megjelenítésével ezek is adósak maradtak. Az ókori sírokból feltárt, nevezetessé vált domborított (arany, ezüst) lemezmaszkok tulajdonképpen álarcok, s inkább állnak rokonságban a rituálék, ünnepek tartozékaként használatos elidegenítő, elleplező maszkokkal, szobrokkal és bálványokkal, mintsem a megformált archű öntvényekkel. A halotti, temetési maszkok eredetét inkább a római imágóknál kell keresnünk. A német Pauly lexikon (Pauly 1916, 1097-1104) „imagines maiorum" (ősök képei) címszavánál olvashatjuk, hogy az ókori Rómában régi patrícius szokás szerint az előkelő halottnak hét napon át kellett kiterítve feküdnie, hogy rokonsága elbúcsúzhasson tőle. A tetem ennyi idő alatt már bomlásnak indul, ezért gipszlenyomatot vettek róla, s ezt megszilárdított viaszba öntötték, majd utólag kiszí- Schmelzer József: Kazinczy Ferenc nézték. Bábut készítettek, s erre ráerősít- élőmaszkja. 1816. aug. 26. ve az élethű arcmásmaszkot, kicserélhet- P1M Műv. T. ltsz.: 84.228.1.