Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Kelevéz Ágnes: A Babits Emlékkönyv

pillanatban, az élet és halál mezsgyéjén megszülető, kultikus hagyományokat követő, szubjektív búcsúztató. A nehézségekről Illyés maga vall a gyászbeszéd megírásának érzelmi kálváriája kapcsán: „A harmadik papírt téptem el, nem kezdem újra. [...] A halotti beszéd fogalmazványait tépem."

18 Ahogy a gyászbeszéd fogalmazása közben vívódott, hogyan is szólaljon meg, és a nekrológ fájdalmas műfaja elől a tanulmány vagy az emlékezés irányába akart kitérni, úgy töprenghetett azon, hogy az Emlékkönyvben milyen hangnemet üssön meg, mint szerkesztő. „A gyász két útárka a nagyképűség és a hisztéria. O tanított mértékre." Mint látjuk a mérték elvét választotta, úgy érezve ezzel állít Babitshoz méltó emléket. A kötet szerkezete által diktált mérték és a friss fájdalom nagyságának ellentétéről, az írás nehézségéről a kötet szerzői közül többen vallanak. Érdemes felidézni a szinte szó szerint visszatérő töprengéseket. Cs. Szabó László: „Életében tárgyilagosan tudtam róla írni, de most a halhatatlanság nyomasztó tárgyilagossága megbénít s apró emlékek mögé kerget."

19 Fenyő Miksa is hasonló módon tépelődik: „És most mit írjak?" - kérdezi, s ő is az emlékek felidézésébe menekül az elemzés gesztusa elől: „Majd később, a gyász órái multán, érdemes lesz a lélekbúvárnak elgondolkodni ezeknek s hasonló változtatásoknak a hieroglifáin."

20 Gyergyai Albert: „Nem tanulmány ez, csak emlékezés beszélgetésekre és olvasmányokra [...] ez a pillanat az, az elmúlás és öröklét között, amikor hirtelen villanásként érezzük veszteségünket [...] Ilyenkor nemcsak kötelességünk, hanem egyetlen vigaszunk is, hogy magunk elé idézzük, bármily ürüggyel, aki elment."

21 Azok akik egy-egy kiosztott téma részletes feldolgozásán fáradoznak, miközben a rövid határidőt meghazudtoló valóban színvonalas tanulmányok születnek kezük alatt, azok is úgy érzik, mentegetőzniük kell a műfaj kettőssége miatt. Gyakran ismétlődő gondolat, hogy a jövő tudománya felé fordulnak segítségül, úgy érzik írásuk üzenet az elkövetkező nemzedékeknek. Tolnai Gábor Babits esszéírói munkásságát vizsgálva veti papírra: „Majd eljön az idő, midőn szakszerű tanulmányok fogják felmérni, mit köszönhet esszéinek irodalmi múltunk új értelmezése. De most erről én nem tudok beszélni."

22 Szerb Antal is világosan látja e dilemmát: „Az angol költészethez való viszonyát egyszer részletesen ki kellene dolgoznia valakinek." „Most sürget az idő és belülről sincs érkezésünk. Emlékkönyv számára írom ezeket a sorokat és úgy érzem, fontosabb, hogy az emléket megragadjam. A tudomány ráér, az emlék elillan."

23 Gyergyai Albert pedig a francia irodalomhoz való viszonyát elemezve fogalmazza meg: „addig is, míg valaki részletesebben szólhat erről, talán nem lesz fölösleges legalább megvillantani e nagy témát."

24 Sőtér Babits formaművészetével kapcsolatban írja: „Nem is igen lehet egyetlen tanulmány keretében mindezeket a kérdéseket teljesen feltárni, s így most legfeljebb vázlatosan szólhatunk olyan problémákról, melyekkel majdan a tudományos kutatásnak kell lelkiismeretesen foglalkoznia."

25 Az Emlékkönyvnek van egy rejtett, érzelmi háttere is. A Baumgarten kuratórium létrejötte óta Babitsot dicsérni a haszonleséssel volt vádolható. Hivatalos keretek között szabályozott bírói és adományozó szerepe, amely menthetetlenül átértelmezte poéta doctusi tudása, költői nagysága alapján természetesen kiérdemelt és korábbról megszerzett jogát a művészi ügyekben való ítélkezésre, az ő értékelését is befolyásolta, a hozzá és életművéhez való viszonyt átláthatatlanul szövevényessé, indulatoktól fűtötté tette. Halála után, amikor a közvetlen visszajelzés, a jutalmazás lehetősége megszűnt, mintha a kötet írói, a barátok, tanítványok, erkölcsi megkönnyebbüléssel hajtanák tisztelgésre fejüket. A könyv egyik legkevesebbet emlegetett, de szociológiai, lélektani szempontból jellemző írása, a szerzőként nem túl jelentős Dallos Sándoré. Fiktív levelet küld Babits „túlvilági címére", melyben töredelmesen megvallja, hogy sokáig „az ellenfelei és tagadói közé" tartozott. Gyerekfejjel, a 10-es