Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Szajbély Mihály: Kép és árnykép: Vajda János és az utókor

szintén erőteljes szép részekkel bírnak, de az egyiknek hangulata Poe Edgar csodaszép Hollójára, a másik itt-ott a Századok legendájának szellemére emlékeztetnek, anélkül azonban, hogy utánzásoknak lennének nevezhetők." (Vajda 1969, 290) A kiállhatatlan szépről című töredékében az új hang és a összekapcsolására tett kísérletet; e munka eredetileg népies tematika címen és hősköltemény műfaji megjelöléssel kapott helyet a Nővilágban (Vajda 1969, 529). Vajda kisepikájának kétségtelenül legszebb darabjai ezek. Hugo tehát felszabadítólag hatott rá, s erre azért volt szüksége, mert elméleti célkitűzése, Arany kiteljesítve meghaladásának kísérlete a gyakorlatban inkább utánzáshoz vezetett, az ötvenes évek végére pedig már világosan látszott az, hogy nemzeti eposzt klasszikus formában létrehozni lehetetlen feladat. Hugo újítása viszont új lehetőségeket csillanthatott meg: a mozaikszerű szerkesztésmódot, a hagyományos eposzi struktúra figyelmen kívül hagyhatóságát. Az a tény pedig, hogy a francia költők közül éppen a Századok legendájának a szerzője keltette fel az érdeklődését, egyértelműen jelzi, hogy ízlése változatlanul nem állt távol a népnemzeti iskoláétól. Vajda János szépirodalmi munkái 2: az elmélet ellenében Az eddig elmondottak összefoglalásaként megállapítható, hogy Vajda János is osztozott abban az illúzióban, amely az ötvenes évek elején alakult ki a nyugati káros hatásoktól védetten és szervesen fejlődő magyar társadalomról és irodalomról, s amelyhez a Gyulai által képviselt népnemzeti iskola a következő évtizedekben is ragaszkodni igyekezett. Vajda a hatvanas évek legelejére világos értékrendet alakított ki, melynek része volt: (a) egy utópisztikusán optimista látomás a magyar nemzet jövőjéről a nép 1848-49-es „nemzetbe emelése" után; (b) kinyilvánítása annak, hogy az átmeneti állapot ugyan sok visszatetsző jelenséget hordoz, de ezek a forrongó, átalakuló állapot szükségszerű velejárói; (c) a feladat a letisztulási folyamat elősegítése, amelyben az irodalom, mint a nemzeti lét záloga, meghatározó szerepet játszik. Arany János munkásságát értékelve pontosan megfogalmazta azt is, hogy milyen irodalomra lenne igazán szükség és saját munkásságát a kitűzött célnak megfelelően igyekezett alakítani. Utópisztikus elképzeléseit azonban nem sikerült megvalósítania és a magyar társadalom egyáltalán nem idealisztikus elképzeléseinek megfelelően fejlődött. A kornak azok a viszonyai, amelyeket átmenetieknek és letisztulásra váróaknak tartott, tartósaknak bizonyultak, ráadásul saját magának is szolgálnia kellett őket, vagy ha úgy tetszik, kiszolgáltatottja volt nekik. Az irodalom üzletté vált, a közönség ízlését nem formálni, hanem kiszolgálni kellett. Vajda bízott abban, hogy a nép nemzetbe emelésével új közönség is született 1848-ban, amely elutasítja az ízléstelent és igényli az értékeset. Optimizmusát magyarázhatja az, hogy első verseskötetének (Költemények, 1856) igen nagy sikere volt. Ez azonban élete során többé soha nem ismétlődött meg vele, később mindig küszködött az előfizetők gyűjtésével, harcolt a kiadókkal és Gyulaiékkal. Az irodalomból élt és emiatt engedményekre kényszerült: a régmúlt magyar történetébe kalandozó epikus költemények helyett verses regényeket írt, sőt verses tankölteményt (1886). Gyakran kirándult a kor legkeresettebb műfajának, a novellának a területére is, és ezek egy részét később kötetbe gyűjtve is kiadta igaz, csak álnéven (Homonnai 1882). Mindennapjaihoz hozzátartozott az újságírói robot, annak a napi sajtónak a szolgálata, amelyet ekkortájt már egyre többen tartottak a költészet alattomos ellenségének, a közönségízlés megrontójának. Elete második felében (1860-7) mindöszsze 87 lírai verset írt, átlagosan évente nem egészen hármat. Kényszerű engedmé-