Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Keresztesné Várhelyi Ilona: „Lenge füvekből szőve reája hűs fedelet". Tényszerű és képszerű sírhatok Kölcsey lírájában

„Ó gyáva fajt szült, s érte sírba jut S míg hamvakon majd átok ül, Az ősz apák sírhalminál. " Mindezek alapján állíthatjuk, hogy a túlvilág képzetéhez Kölcseynél hozzátapad a jutalmazás és büntetés isteni gesztusa is. A másféle élet, a feltámadás vágya és hite spirituális képzetet alkot néhány ismert Kölcsey-versben. A kísérteties szellemidézést a legismertebb Hwszínál

22 (1831) kezdhetjük, folytathatjuk az Éji temetéssel

23 (1836), de gondolhatunk a korábbi művekre, vagy pl. a Kazinczyra is: „És fölkél hideg álom alól bús árnya sötéten". Kölcsey a síri világot tehát a gondoktól, fájdalmaktól megszabadult lélek örökké boldog, felszabadult, élő állapotának tekinti. Ehhez a szabadsághoz idilli környezet társul. Vallási jellegében hamarabb találjuk meg a görög mitológiát, mint a keresztény tanítást. Mindez azonban legtöbbször csak részletező díszlet, a hangulat érzékeltetésének kelléke. Durva belemagyarázás lenne azt állítani, hogy a református Kölcsey zsoltáros-bibliás műveltsége lengi körül a valódi vagy képzelt sírokat. Az azonban felfogásában nyilvánvaló, hogy az emberi szellem a testből és földi bánatból egy minőségileg másfajta, könnyed életbe távozik, ahol az élet szenvedéseiért kárpótlásban lesz része. Ezt az igazságszolgáltatást az Isten vagy inkább az istenség hajtja végre, olyan létező erő, amely egyedüli birtokosa minden ismeretnek az élők méltatlan sorsáról. Az általa számon tartott érdemek vagy vétkek nem a mennyország és pokol lokalizálható „intézményeiben" egyenlítődnek ki a pontosan kimért jutalmazás és büntetés által, hanem az igazság és szabadság egyetemes világrendjében kerül minden a megfelelő helyre. Kölcsey nyelvi anyagában nem találunk semmi kegyességet, keresztény klisét. Ám a halál gyakori tapasztalata nem is teszi érzéketlenné a költőt az elmúlás ténye, a „gyors enyészet"

24 iránt. A transzcendens szemlélet mellett találunk példát az elmúlás realisztikus ábrázolására is. Anyag és szellem egységbe simulva adja át magát az anyaföldnek. S mivel a legköltőibb, címadó sorok következnek, hadd álljanak ezek dolgozatom befejezéseként Kölcsey örömére a csekei temető képét is idézve. íme, a Földhez című vers a porból vétetettségünk és porrá válásunk a Halotti Beszédre és a Bibliára rímelő, materiális és mégis emelkedett gondolata: „Szent kebeledből Fesle ki hajdan Az emberi nem, S szent kebeledbe Tér meg ismétlen A napok szálltával Föld, hűv anyánk ! Délceg gyermekedet Várod öleddel Es kebeledben Nyugtatod őt Lenge füvekből Szőve reája Hűs fedelet. " Az ilyen sírhanthoz pedig nem illik a kultusz.