Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Keresztesné Várhelyi Ilona: „Lenge füvekből szőve reája hűs fedelet". Tényszerű és képszerű sírhatok Kölcsey lírájában

„Fonjunk a küzdő Szent fejébe Nem hervadandó koszorút, Sírjának hűves éjjelébe Rózsak közt menjen biztos út. " Az Egy ifjú sírján költője és géniusza általánosságban szintén tartalmazza Kölcsey túlvilági vágyait, a nyugalmat, álmot, szerelmet, elismerést, azaz nem kevesebbet, mint a halhatatlanságot.

17 A „nem hervadandó koszorú" ellentéte a múló tiszteletnek, az alkalmi kegyeletnek, tehát valamiképpen kárpótlás mindazért, ami hervadó, időleges, földi, emberi. A költői lét kellemetesebb, evilági kellékei természetesen a síron túlra is elkísérik az arra érdemes dalnokot, ahogy A költő című versben fogalmazza meg vágyát: „Imádott tárgyak ellenébe Röpülnek-e egykor szárnyaim? Vagy tán a sírdomb hűs éjébe Megszűnnek édes álmaim? Sors, vígan dőlök kebeledre, Ha vég óráid intenek Engedd csak, hogy sötét helyedre Szép álmaim kisérjenek. Fenyőktől bús lakod homálya, Miként Auróra, felderűi; S reám viruló rózsapálya Mosolyg vad pusztáid közül. " Az élet múlandóságában tehát csak a realitások, a negatívumok enyésznek el, az álmok, vágyak túlélik a halált. Mintha áttételesen azt hallanánk, hogy a lélek élete a földön csupán az álmokban és vágyakban villan föl illúzióként, valósággá az enyészeten túli életben „testesül" az öröklétű szellemben. Ennél a versnél már említést kell tenni a síron túli vágyak belső összetettségéről. Az életben leginkább nélkülözni kényszerült szerelem beteljesítője is a sír. A Kívánságban, Az Arcasban, Vilma emlékkönyvében, vagy pl. a Talányokban ekképpen: „Arany szerelem várt boltom ajtajánál". Néha a szabadság vágyának realizálódását látjuk a síron túl, mint a Kunosban (1821): „Ki halni tud, nincs járom erős nyakán", vagy a Doboziban (1821): „S annak, ki elhull mint vitéz, / Rabláncot nem fűz semmi kéz". Ez a síron túli szabadság a mentesség, a törvényen kívüliség állapota, valódi fölülemelkedés a méltatlan, igazságtalan és hálátlan világon. Ebben a szabadságban is el van rejtve a költő elvágyódása a kötelmek által behatárolt világból, de a kárpótlás mozzanata is felsejlik benne. Máskor a Szabadság földi sérelme is személyes veszteség Kölcsey számára. A Szép Erdély című versben a nemzeti gyászt egyéni részvét kíséri: „lm elhagyott hazádon Pusztúlat átka leng; Erdély ledőlt, s fölötte Fiad keserve zeng. "