Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

I. SZÖVEGEK (a halotti búcsúztatóktól az emlékkönyvekig) - Keresztesné Várhelyi Ilona: „Lenge füvekből szőve reája hűs fedelet". Tényszerű és képszerű sírhatok Kölcsey lírájában

Várhelyi Ilona „LENGE FÜVEKBŐL SZŐVE REÁJA HŰS FEDELET" TÉNYSZERŰ ÉS KÉPSZERŰ SÍRHANTOK KÖLCSEY LÍRÁJÁBAN Előadásom címe a program szerint ez lenne: Reformkori sírköltészet. Egy kultuszkonferencián az lenne elvárható e cím alatt, hogy feltárjam a kor legjelesebb verses sírfeliratait a Házsongárdtól a Kerepesi temetőig, Szatmárcsekétől Farkasrétig, s tovább. Ez a monográfia igényű téma messze meghaladja egy húszperces referátum kereteit, képességeimről nem is beszélve. Ám akit ez a cím ilyen elvárások irányába vezetett félre, ki kell ábrándítanom: nem valódi temetőkbe hívom hallgatóimat, hanem motívumként felbukkanó lírai sírhantokhoz. Sose gondoltam arra, hogy az egész reformkori költészetet fölfűzzem erre a motívumra. Kétségtelen, a néhány évtizeddel korábbi korszak lírájának szaporán sorjázó szentimentalista sírjai mellé méltán sorakoztathatok fel a 19. századi líra romantikus sírhantjai és sírboltjai. Köszönettel tartozom tehát a programszerkesztőknek, akik ezzel a címmel igen kitűnő, tovább is fejleszthető ötletet adtak nekem: meg lehetne írni a sírhantmotívum egész irodalomtörténeti kiteljesedését, akár világirodalmi összefüggéseiben is. Legyen ez majd sírhantomhoz folyvást közelítő életszakaszom kissé távolabbi terve! Most azonban a programban szereplő témát Önöknek kell gondolatban körüljárniuk, az egyéni lírai gyásztól a nemzeti katasztrófát idéző sírhalmokig, a szentimenKölcsey Ferenc első sírja