Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Szilágyi Márton: Kármán József és a millennium. Az 1896. évi Kármán-emlékünnepség Losoncon

lesztve a magyar irodalomtörténeti hagyomány kánonába. Toldy Ferenc 1843-as emlékbeszéde és Kármán-kiadása - anélkül, hogy pozitivista módon minden létezett adatról számot akart volna adni - megteremtett egy olyan értelmezési keretet, amely a magyar irodalomtörténet egyik szívós paradigmájának bizonyult.

1 Az újabb megközelítési módok és adatok alapvetően nem alakítottak ki más interpretációs sémát, hanem ezen a kereten belül helyeződtek el. A Kármán-ünnepség tehát azt a kérdésfeltevést hívja elő, hogy vajon 1896-ban Losoncon a Toldy Ferenc-i interpretációból kinövő értelmezői hagyomány látványos aktualizálása történt-e meg, vagy pedig a helyi megemlékezés képes volt-e valamiféle lokális emlékanyagot fölmutatni, akár a kollektív memória, akár a tárgyak szintjén? Az ünnepség előtörténetéhez feltétlenül hozzátartozik, hogy Kármán losonci születésének fölmutatása - tudomásom szerint - 1875-ben kezdődött el a helyi sajtóban; ahhoz képest, hogy maga a születés helye mindig is ismert volt, elég későn. Gellén István tárcája azonban még nem a „losonciság" lokálpatrióta indulatára épült. Inkább azokkal az újrafölfedező gesztusokkal rokonítható, amelyek az 1870-es években voltak jellemzőek a Kármán-szakirodalomra. Megállapításaiban Gellén ezért igen visszafogott: számára Kármán irodalmunk egyik derék munkása, akinek emlékét nem szabad elfelejteni.

2 Kezdeményezésének sokáig nem lett folytatása; s minden bizonnyal nem véletlen, hogy éppen 15 évvel később bukkan föl ismét az általa megpendített téma a losonci sajtóban. Sőt, nemcsak egyszerűen a téma: hiszen az 1890-es cikk szerkezetében, retorikai felépítésében is Gellént követi - olyannyira, hogy akár egy diszkrét plágium vádja is megfogalmazható lenne. A Losoncz és vidéke 1890. július 19-én kezdte közölni azt a háromrészes tárcát, amelynek szerzőjéül Kovács Zoltánt nevezték meg. A második folytatáshoz azonban rögtön egy érdekes jegyzet fűződött, Gresits Miksa gimnáziumigazgató tollából. Innen megtudhatjuk, hogy a szerzőt mégsem Kovács Zoltánnak hívják, ráadásul az igazgató úr, aki közlésre a szerző engedélye nélkül adta át az írást, nem is ismerheti az igazi nevet, lévén jeligés pályamunkáról szó.

3 A taktika némileg ellentmondásos; annál inkább, mivel - mint később kiderül - valóban Kovács Zoltán hetedgimnazista a szerző. Az ügy hátterében felbukkanó Gresits éppen ezért már itt többnek tűnik, mint az egyszerű közvetítőnek; s valóban, ő ettől kezdve egy pillanatra sem tűnik el a Kármán emlékét megörökíteni kívánó mozgalom éléről, mi több, ő lesz majd a millenniumi ünnepség egyik szónoka is. Gresits sajtóbéli megnyilatkozásai pedig a kezdeményezés körülményeit illetően oly mértékben ellentmondásosak, hogy tudatos manipulációt tételezhetünk föl. Kétségtelenül Kovács Zoltán cikke zárul először azzal a gondolattal, hogy díszes síremléket kell állítani Kármán sírjára.

4 Az ötlet spontán felbukkanása azonban kérdéses. Magától Gresitstől tudjuk ugyanis, hogy Kovács dolgozata egyike volt azon négy pályaműnek, amelyet a losonci főgimnázium a „Madách-féle pályadíjakra" beküldött; s a Kármánról szóló pályázat semmi jutalmat nem kapott - ahogyan Kármán József síremléke