Kalla Zsuzsa szerk.: Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 7. Budapest, 1997)

III. SZERTARTÁSOK (az írói összejövetelektől az emlékünnepélyekig) - Mezei Márta: A keszthelyi Helikon-ünnepélyek - és ahogy az írók látták

Horváth az 1818-as februári ünnepélyről küldött levelében örvendetes eseményről számol be: „Két fát ültettek most is, egyet neked, egyet pedig Csokonainak." (XV 489) Az előző évben lezajlott viták ugyan nem változtatták meg Festetics ízlését és véleményét Kazinczyról, de a megjelent írók magasztalása!, kiállásai mellette úgy látszik, meggyőzhették arról, hogy kihagyhatatlan a megdicsőítés galériájából. Persze csak egy dunántúli íróval, az ugyancsak méltán kiválasztott Csokonaival együtt. Kazinczyt most boldoggá teszi a megtiszteltetés. Szokása szerint többeknek megírja a hírt, s mindenek előtt az esemény váratlanságáról számol be. Valóban az lehetett számára, hiszen jól tudja, hogy a keszthelyi tábor ellentábor, s aligha van illúziója Festetics véleményéről. „Túladuna nem szeret" - írta Szentgyörgyinek. (XV 541) A váratlan megdicsőítés a legjobb időben érte. 1817-re a nyelvújítási harc erősen kiéleződött, Kazinczy komoly ellenvéleményeket kap, Kis János és Teleki László alapelveit vitatja; leghívebb hívei, Szemere, Dessewffy, Döbrentei, Sárközy egyaránt mérsékletre intik a vitákban; elvi ellentétek miatt kezd megromlani barátsága Kölcseyvel, s ez pár hónap múlva szakításhoz vezet. Kazinczy minden makacssága, elszántsága mellett üldözöttnek érezte magát, néha mániákusan: a Ludas Matyi Döbrögijében például magát vélte felfedezni. Érthetően örül megdicsőítésének. Kazinczy azonban nem lenne Kazinczy, ha a váratlan elismerésben nem bizonygatná még elsőségét is. Mert igaz ugyan, hogy ő az első körben nem szerepelt, ám mivel akkor csak a meghívottak ültethettek fát, most jelentőségének elismerését látja abban, hogy távollevőként, mindenkit megelőzve elnyerte a dicsőség jelét: „én a meg nem jelentek köztt első kapám e' megtiszteltetést", írja többeknek. Berzsenyi az egyetemes értékek, Kazinczy a maga dicsősége megörökítésétől hatódott meg, ám ez avval együtt igaz, hogy a maga személyét, a maga ügyét mindenkor kész volt a nagyobb üggyel azonosítani. A halhatatlanság emlékére szentelt jelnek, a fának is méltónak kellett lenni jelentőségéhez. Kazinczy a rövid hírt véve Horváthtól, izgatottan kérdi tőle és Berzsenyitől, hogy vajon ő milyen fát kapott? Nem bodza-e? Ugyanaz-e, mint a többieké? A bodzát nyilván túl közönségesnek tartotta volna, de a berkenyével is problémái voltak. Az első ültetésről írta: „Nem értem miért kelle Gyöngyösinek épen sorbus aucupariát ültetni. Ismerem a' fát; találkozik a' mi erdeinkben is, de kevés; Tyrol, Austria 's Cseh Ország benne gazdagabb, 's eggy helytt csinált útak mellett abból láttam eggy egész allét." (XV 115) Kivehetően valamilyen otthonosabb, „magyarabb" növényt látott volna szívesebben, de lehet, hogy a nemzeti költőnek kikiáltott Gyöngyösihez mérve gondolta meg nem felelőnek. Amikor megírják neki, hogy ő is ugyanazt a sorbus aucupariát kapta, örömmel veszi a hírt. Talán épp a fa ritka volta, talán a jelölt halhatatlanság mindent kiegyenlítő nagysága nyugtatta meg. Horváth egyébként a tudósításhoz mellékeli felesége verséből azt a részt, amely épp a fa méltóságáról, jelentéséről szól: „Mi Madár berkenyék az örök világot, Philosophiai halhatatlanságot", „örök éltető oszlopot" „eszközlünk". Igaz, Kazinczy Klára elsősorban Festetics érdeméről beszél, de ezt a „Tudós világ nagy kertjében ismerteti el, ismerteti fel. Kazinczyt halhatatlanná szentelése meghatja, sőt, megszégyeníti: „A berkenye engem pirít", írja Dessewffynek. (XVI. 317) Annak azonban örül, hogy nem ő ültette magának, az önavatás szertartásától idegenkedik, éppúgy, mint Horváth Ádám. Megdicsőítését oly mértékben tartja nagynak, hogy írni is restellt erről a Festeticsnek küldött köszönetben. Köszönetet két formában írt: egyet levélben, egyet versben. A Festetics Györgyhez címzett episztola a főúr személye és munkássága felsőfokú dicsőségéről szól. A származásában is kiváló címzett „magas erkölcsökben", jótettekben, a hír és rang „csillámlásait", „csörgését" néző megvetésben kiemelkedő. írja ezt az a Kazinczy, aki éppenhogy ellenkezően vélekedett a grófról. Amikor 1807-ben Festeticstől ellenzéki