Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: Pilinszky és Kempis Tamás

gondolnak rólunk. Azért úgy kellene az embernek Istenre támaszkodnia, hogy ne legyen kénytelen sok emberi vigasztalást keresgélni."

4 A második vonatkozó hely pedig a harmadik könyv 18. fejezetében található. A harmadik könyv felépítésének megfelelően, amely az Úr és a Szolga vagyis az Isten és az ember párbeszédéből áll, ezúttal az Úr beszél. „Az ideigvalókban nagy hiányt szenvedtem; gyakran sok panaszt hallottam ellenem; pirulást és alázatot szelídséggel tűrtem; jótéteményeimért hálátlanságot, csodáimért káromlást, tanításaimért szemrehányást arattam." A Szolga erre így válaszol urának: „Uram, mivel te életedben türelmes voltál, és kiváltképpen ezáltal teljesítetted szent Atyád akaratát, igen illő, hogy én nyomorult bűnös, a te akaratod szerint béketűréssel szenvedjek mindent, és ameddig akarod, üdvösségemért mulandó élet terhét viseljem".

5 A Kempis-idézetek, illetve a Pilinszky-hivatkozás összevetéséből látható, hogy a költő azzal, hogy a Jézus életéből vett életrajzi mozzanatot vetíti a Kempis-szöveg mögé - a farizeusokról és a pusztába vonulásról - tulajdonképpen oly módon járt el, ahogyan azt a Kempis-olvasóknak mindig is ajánlották a műért rajongó teológusok és szentek, Loyolai Szent Ignáctól Bellarmino bíboroson át Pázmányig vagy tovább, hogy tudniillik úgy kell olvasni ezt a csodálatos könyvecskét, mint magát az Evangéliumot.

6 Vegyük szemügyre Pilinszky másik vallomását, ahol Kempisről nyilatkozik. Ez a korábbi, eredetileg szintén egy Új Ember-cikkben olvasható (1965. május 23-án). Schützről és Bachról ír ebben a cikkben, amelynek címe: Aki csak föllel hallgatja...Bachró\ így ír: „Műve a hit és engedelmesség csodája. De milyen hité, és milyen engedelmességé? Szavai a legbonyolultabb formák közepette is tökéletesen egyszerűek, mintha valaki vonalazott irkába hiperzseniális házidolgozatokat írna. Ihletére fülelt, betűről betűre. Minden szava engedelmesség, mégse automatizmus; hisz épp nem ösztöneit követte szolgaian, hanem mindig mögéjük fülelt. Épp ösztönei mögött jutott el az elíziumi mezőkre. S itt érte az engedelmesség meglepő jutalma. Bach olyan kifogyhatatlan gazdagságra lelt, amelyből engedelmes művészete most már szabadon válogathatott. Teljességre talált. Akiben ez az engedelmesség él már, akár a legválogatósabb lehet, ezzel is csupán engedelmességét finomítja, iskolázza. S ha tévedne, az se baj, hisz ott a holnapi nap! Ami a ma tökélyéből hiányzik, azt a bizalom egészíti ki, s ezzel is csak a tökély új formáját teremti meg: a lemondás lapályát a remeklés hegylábánál. Igen, Bach éppoly jó vezető lehet a lelki életben, mint akár Kempis Tamás. Sőt, aki csak füllel hallgatja (s nem tevékeny szívvel), nem is hallja e zenét."

7 Kocsis Zoltántól tudjuk, hogy Pilinszky egész nap zenét hallgatott, és legfőképpen Bachot. Ha tehát a mestert ő Kempishez hasonlítja, akkor Kempissel is hasonló intenzitással kellett foglalatoskodnia. Szerencsére erre van is konkrét bizonyítékunk, mégpedig a hajdan Pilinszky birtokában volt Kempis-kiadás, amelyet halála előtt egy vagy két évvel adott el egy antikváriumnak. (Szerepel is a hagyatékában fönnmaradt könyvlistán; Hafner Zoltánnak köszönöm, hogy erre az adatra felhívta a figyelmemet.)