Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

SZÁVAI DOROTTYA: Pilinszky János költészete és az ima teológiája

Sehol se vagy. Mily üres a világ. Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy. (Apokrif) A Pilinszky-líra tárgyiassága valójában a tárgyak metafizikája, ahogyan „az imában a világ dolgai Isten jeleivé transzformálódnak".

8 Bölcselettörténetileg tekintve a perszonalizmus ugyanakkor az egzisztencializmus egyfajta derivánsa. Nem véletlen tehát, hogy a perszonalisztikus teológiák és filozófiák jelentős része az imát egzisztenciális aktusként értelmezi.

9 Guardini szerint Isten az „önmagában létező lény", másképp „ő-maga" (lásd „Vagyok, aki vagyok"). Az imában, azaz Isten arcának tükrében az ember önmaga lesz; valódi arca az imában születik meg: a létező az imában válik önmagává - mondja Guardini.

10 Pilinszky vei kapcsolatban is jogos az Isten-élmény kérdését az „egzisztencia-problémával" összefüggésben vizsgálni. Hiszen az ő művészete is olyan értelmezést sugall, miszerint az ima voltaképpen a létező léthez való viszonyának egyik lehetséges megnyilvánulási formája, amennyiben az Istenhez való viszony nem választható el a léthez való viszonytól." Nem véletlen, hogy Pilinszky - a versek imaszerűségében megnyilatkozó Isten-élménye éppen a teológia és a filozófia nyelvének határmezsgyéjén ragadható meg. Ez az Isten-élmény a filozofikus jellegű teológiák felöl közelíthető meg, hiszen Pilinszky annyiban „tárgyias" és nem a szó hagyományos értelmében vett katolikus költő, amennyiben verseinek transzcendencia-élménye intellektualizált formában, metaforikus áttétellel jut kifejezésre. V. Az ima-tipológia szempontjából a Pilinszky-költemények a kontemplativ imatípust idézik. A kontemplativ ima differencia specificuma mindenekelőtt a személyesség (,ami tipológiailag megkülönbözteti az ún. "közösségi imától") és az ebből következő dialogikus jelleg. (Érdemes itt visszautalnunk az antropocentrikus teológiákra, illetve a perszonalizmussal való rokonságra.) Dialogikus alapú Isten-élménnyel a középkorban elsősorban a misztikusoknál találkozhatunk. A misztikus gondolkodók egyik legfőbb tanítása, hogy tudásunk Istenről nem a szó literális értelmében vett megismerés, ahogyan a latin cognoscere eredetileg „együtt levest" jelentett. A rejtőzködő Isten tehát nem megismerhető, hiszen enigma, titok. Vagyis az imában az ember nem megismeri Istent, hanem „együtt van", azaz kapcsolatban, dialógusban áll vele. Külön tanulmányt igényelne a Pilinszky-líra összevetése a misztikus gondolkodókkal, melynek „filológiai" alapja, hogy Pilinszky gyakran idézi őket; mindenekelőtt Simone Weilt és a hatására fölfedezett középkori misztikusokat. Csupán annyit emelnék most ki, mintegy vázlatszerűen, hogy a misztikusok bölcselete éppen azon fogalmak körül bontakozik ki, mely fogalmak egyszersmind