Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

RADNÓTI SÁNDOR: Pilinszky kánona

(Radnóti Sándor PILINSZKY KÁNONA Tisztelt elnök úr! Hölgyeim és uraim! Pilinszky kánonáról szeretnék beszélni, s mielőtt ezt megtenném, röviden tisztáznom kell, hogy mit értsünk ezen. Azt hiszem, hogy mindenki, aki részese egy kultúrának, bizonyos katalógussal rendelkezik, azoknak az olvasmányoknak, műveknek, kulturális látványoknak, jelentős alkotásoknak a katalógusával, amelyek fontosak számára, s amelyeknek érvényességet igényel az egész kultúrában, sőt, amellyel azonosítja azt a kultúrát, amelyet a sajátjának tekint. Az így létrejövő kánon a XVIII. század vége óta a magaskultúra fogalmával esik egybe. A magaskultúra mint az emberi élet irányítója, mint az emberi magatartás mintaadója, bizonyos értelemben és bizonyos mértékig a XVIII. század vége óta valláspótlékként is jelen van. Ezért nem meglepő, ha sokan észlelik, hogy a magaskultúra alkotásait kultusz övezi. Amikor Dávidházi Péter barátom néhány évvel ezelőtt a magyar Shakespearekultuszról írt, akkor könyvéhez adalékul szolgálhatott volna a következő Pilinszky-idézet: „Csak isteni sugallat bízhatott ekkora »remekmuvet« oly esendő tollforgatóra, amilyen Máté evangélista is lehetett. Mert ezek a szavak akár a porba írva is megmaradtak volna. A világirodalomból egyedül Shakespeare műveinél érzek halványan valami hasonlót, a feljegyzésnek valami »szent könnyelműségét^ hiszen e remekek úgyis elpusztíthatatlanok." A kánon általában valláspótlék-jellegű, nem véletlen ezért, hogy a vallási terminusok olyan hihetetlen gazdagsággal nyomulnak be a reneszánsz óta a művészet értelmezésébe, s a XVIII. században létrejön a művészet-vallás. Pilinszkynél azonban, mint intenzíven vallásos személyiségnél a művészet nem valláspótlék, hanem istenbizonyíték. Máté esendősége és Shakespeare könnyelműsége így kerülhet egymás mellé. Honnan tájékozódhatunk Pilinszky kánonáról? Ha igaz az a feltételezés, amelyről másutt részletesen írtam, hogy a modern kultúrában a kánon mérték- és minta-jellegének egysége megbomlik - mértéket jelent, éppen azért, és éppen amennyiben nem lehet minta -, akkor kevésbé verseiben találjuk meg a kánon nyomait, mint inkább prózai írásaiban. Prózai írásait kell tehát végigolvasnunk. Ezek egyikében találjuk azt, amit Pilinszky Csontváryról mondott, hogy ugyanis Csontváry írásai lényegesen alacsonyabb szinten tükrözik zsenijét. Ezt az állítást kiterjeszteném Pilinszkyre is. Az ő írásai - tehát prózai művei is lényegesen alacsonyabb szinten tükrözik zsenijét. De ezt a kockázatos kijelentést pontosbítani kell. A Hafner-féle két kötet e tekintetben egymással ellent-