Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

Vallomások és emlékezések - VATTAY ELEMÉR: Egy „hites fotográfus" emlékképei, törmelékei

lálraítélt is megtíír, elnéz, néz a cellája falán. „Amikor elhagyatnak mindenek." - Megható volt a találkozás a képpel 1995-ben Hafner Zoltán: Naplók, töredékek összeállításában (228. oldal). Kockás papírra másolta le naplójában Jancsi. (A fénykép eredetije Hafner Pilinszky fényképei fotóalbumában a XXVII. kép.) Jancsi portréját Kondor először teljes naturában festette meg. Perceken belül letörölte. Aztán jött a lelki röntgenkép. Élveboncolás. Jancsi visított: na nem, Samu ezt nem. És így maradt meg a harmadik, a kettő ötvözete, amit ismerünk. Boromisza Zsolt nem ismerte még személyesen Pilinszkyt. Kicsit gyűrött, barna csomagolópapírra rajzokat készített a Szálkák verseihez. Egy este elmentünk hozzá. Jancsi szótlanul nézte, ahogy a papírok egymást követve a földre hullanak. Csak ennyit mondott: - Vállalom. A rajzokból néhány itt az Irodalmi Múzeumban is látható az emlékkiállításon. A sárvári 1980-as kiállítás meghívójára írta a köszönetet: Ceruzával dolgozom én is, akár a grafikusok. A grafikus szintén ír. A vonalak nyelvén, Megrendít és el is némít. Mit mondjak saját magamról? A teljes igazság mégis az, hogy ezek a vonalak, ,,Billentések" a falon, megerősítik bennem Azt a nagyon fontos, Talán legfontosabb érzést és reményt, Hogy mindannyian kivétel nélkül egyek vagyunk. Nagyon köszönöm Zsolt, János János (de nem! soha nem hívtam így és így nem írt alá sem levelet sem dedikációt). Jancsi, vagy ahogyan Jutta hívta, Jancika. Tehát Pilinszky gondolatsoraiból egyetlen eggyel nem értek egyet. Ha ismerhette volna Tolsztojt, vagy az Iván Iljics halálát olvashatja, az utóbbit választaná. Számomra döntő volt a személyes jelenlét. Ez elsősorban őrá, aztán Bálint Endrére, Kassákra, Ferenczy Bénire vonatkozik. Életük, tartásuk, humoruk kíséri életem. Elevenné válik, amikor olvasok tőlük vagy képeiket nézem. Ki álmodta, hogy a szépség úgy távozik, mint egy álom (Yeats) 1961-ben egy tavaszi délelőtt Kondor bejött a laborba. Zaklatott volt, de nem mondta, hogy miért. Kért, hogy ha csak pár percre is, jöjjek fel a műtermébe. Jancsinak már szólt. Útközben elmesélte Sarkadi halálát. Előző éjjel nagyobb társaság volt náluk. O aludt, neki is csak elmesélték, hogyan történt. A műterem ablaka alatt egy széles kőpárkány húzódik. Sarkadi ezen sétálgatott. Talán