Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

BALASSA PÉTER: Semmit se látni (Látnak s láttatnak-e Pilinszky látomásai?)

lemondásának, visszahúzódásának tekinti, ezért a nem-látni, a hang nélküli, a kevés, a ritkás, a hiány-megbetegedés, a nélkülözés, a szerencsétlenség, a bőség visszavontsága, leromlása, a romosság és a megalázottság - mindezek együtt a vakság világosságához tartoznak. Teremtő szegénység. Hasogató önmegvakítás. A lemondás nem-énje ez, ami végül, egyszer, akkor - a legnagyobb erőnek nyilváníttatik, a Könyv megnyitása pillanatában. A lemondó teremtést is felülmúló Bárány fólfoghatatlan mozdulatává változik a vak pillanat, „midőn szemét Isten is lehunyja." A teremtésben mint látható világból önmagát visszavonó, lemondó Isten „helyére" a minden látványt felülmúló, csakis a sötétségben vakon fénylő, minden rutint kioltó Bárány misztériuma lép: nem dolog, nem tárgy, hanem egy láthatatlan, megnyitó mozdulat eseménye. A vak-látásról, a nem-látásban való látásnak erről a misztériumáról egyedül még a csend intimitása ad hírt Pilinszky költészetében, beszédmódjában. A látás és a láttatás kihunyása és a létezés attribútumok nélküli csöndje - ugyanaz. Talán a 14. századi misztikus, Eckhardt mester egy-egy szövegrészlete közelítheti meg a meditáció nyelvén Pilinszky lírájának ezt a kettős-egy, látvány és hang nélküli látomását: „Tudnod kell, hogy a mesterek szerint mindegyik emberben kétféle ember lakozik: az egyik a külső ember, ez az érzékiség: ezt az embert öt érzéke szolgálja, mindamellett a külső ember cselekedeteit a lélek irányítja. A másik a belső ember, vagyis az ember belső énje... a belső ember csak olyan mértékben fordul az öt érzék felé, hogy ezeknek vezetője és irányítója lehessen és (...) mindazokat az erőket, amelyekkel a lélek az öt érzékre fordított erőin túl rendelkezik, átengedi a belső embernek. És ha ez az ember valami magasrendű és nemes dolog felé fordul, akkor a lélek visszavonja mindazokat az erőket is, amelyeket az öt érzéknek kölcsönöz, s az ilyen embert azután eszeveszettnek és révetegnek tartják; mert egész lényét valami szellemi megismerést szolgáló képre irányítja, vagy valami kép nélkül való szellemi megismerésre. És most azt kérdezem: Mi voltaképpen a világról való teljes leválás tárgya? S azt felelem rá, ami alább következik: A világról való teljes leválásnak semmiféle tárgya nincs. A puszta semmin alapszik... Amidőn tehát a világról levált szív a legmagasabban áll, akkor a puszta semmin kell állnia... Végy megint csak egy példát a természetből: Ha egy viasztáblára írni akarok, úgy bármilyen nemes szöveg álljon is rajta, akadályozni fog abban, hogy a táblára írjak; s ha pedig mégis írni akarok rá, úgy mindent le kell törölnöm és meg kell semmisítenem, ami a táblára írva van. És a tábla sohasem kínálkozik olyannyira az írásra, mint amikor semmi sem áll rajta... A világról levált szív tárgya tehát sem ez, sem az nem lehet."

5 (Kiemelés: B. P.) Illetve Surrexit autem Saulus de terra apertisque oculis nihil videbat (Fölkelt Pál a földről és nyitott szemeivel sem látott semmit, ApCsel 9,8) című prédikációjából. „Nem látott Pál semmit, és ez volt az Isten. Isten semmi és Isten valami. Ami valami, az egyúttal semmi is... Ezért a megvilágosodott Szent Dénes, akárhol is ír Istenről, így beszél: ő lét feletti, élet feletti, fény feletti. Nem tesz hozzá sem ezt, sem azt, és így arra utal, hogy Isten olyan - tudom is én, mi szükségképpen, ami mindezeken messze túl van. Amit lát valaki, vagy ami