Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

Vallomások és emlékezések - KOCSIS ZOLTÁN: Pilinszky Jánosról

Érdekes, hogy mi tulajdonképpen többet találkoztunk Párizsban, mint Budapesten, mert egyrészt János féléveket töltött Párizsban, másrészt pedig az egyetlen barátom volt, aki soha nem kérte számon, ha nem jelentkeztem hónapokig, akár félévekig. Számára a barátság egy magatartási forma volt, O barátja tudott lenni az utcaseprőnek, akármilyen világsztárnak, utcalánynak, Aczélnak, szóval a legkülönbözőbb embereknek is. Aczéllal nagyon ambivalens viszonyban voltak, de én tökéletesen megértettem, hogy miért van szüksége időről-időre Aczél György társaságára. Nem tudom, köztudomású-e, hogy Aczél is járt a Hajós utcában. János évekkel később mondta el nekem, hogy amikor búcsúzott, amíg O kikísérte a lépcsőházba, ahol már tényleg nem volt mikrofon - nem tudom persze, hogy Jánosnál miért lett volna - akkor Aczél állítólag azt a titkot súgta a fülébe, hogy: „nagyon nehéz idők jönnek". ...Hogy talán Aczél nem a rendszerváltást akarta-e megjövendölni...? Ez most már soha nem fog kiderülni, de tényleg nehezebb idők jöttek, amit szerencsére János már nem érhetett meg. Azért itt ma nagyon sok Jánoshoz közelálló ember nincsen jelen, nem látom például Jeleníts Pistát, vagy közös párizsi barátunkat Wiener Palit, aki szintén sok időt töltött Jánossal. Tulajdonképpen azt, hogy én a párizsi tartózkodásaim alatt Wiener Palinál laktam és lakom ma is, Jánosnak köszönhetem, ugyanis engem is kiraboltak, na nem az utcán, hanem képletes értelemben. Egy görög gazember kiforgatott mindenemből '75-ben, amikor a tours-i fesztiválon először játszottam, és ahol János is jelen volt. Másnap édesanyámmal fölmentünk Párizsba, ahol lett volna még egy koncertem, de pénz híján nem tudtunk hova menni, minden szálloda túl drágának bizonyult. Akkor anyámnak eszébe jutott, hogy Wiener Pali még Tours-ban adott nekünk egy névjegyet. Fel is hívtuk és rögtön megoldódott az összes problémánk, kisegített pénzzel, lakhattunk nála két hétig stb. Innen datálódik Palival való barátságunk, de volt olyan időszak is amikor Jánossal együtt laktunk nála. És most szeretnék visszautalni arra a Hajós utcai lakásra. Emlékszem, hogy egyszer fölmászott egy patkány a vécé csövén, és János annyira megijedt tőle, hogy lezárta a vécédeszkát, és rátett egy téglát, aztán napokig nem mert bemenni a vécébe. Párizsra visszatérve, a lényeg az, hogy Jancsi valahogy mindig a legkisebb szobát, a „lukat" választotta, és nem a felső hanem az alsó ágyon aludt, ami tulajdonképpen egy magas ágynak a kihúzható fiókrésze volt. Az az érzésem, hogy csak olyan embernek lehetnek ennyire kis igényei, aki tényleg a szellem legfelső birodalmában van. Minden megnyilvánulásán ezt éreztem. Nagyon sokszor volt már abban az időben lázas, de érdekes módon soha nem érezte annak magát, s mikor orvosai erre figyelmeztették, kezdett csak el rendszeresen lázat mérni, ami általában 37,5 volt. De Elemér, ezt te biztosan sokkal jobban tudod, mert gyakrabban érintkeztél vele. Ennek ellenére fantasztikus módon ragaszkodott Párizshoz, és az az érzésem, hogy neki ez az egész párizsi tartózkodás - hogy utolsó éveiben annyit lehetett ott - az életét hosszabbította meg. Sehol olyan felszabadultnak nem láttam őt, mint Franciaországban. Ami-