Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

Vallomások és emlékezések - FODOR ANDRÁS: Találkozások Pilinszkyvel

„Hamarosan érkezik Pilinszky János. Odaszegődöm melléje. Azzal kezdi, hogy olvasta hamarosan megjelenő Bartók-versemet, a Válasz anyagából. Fazekas adta a kezébe. Nagyon tetszett neki, már csak azért is, mert az ilyen vállalkozásoknál mindig fél az ember a technikától, a mechanikussá válástól. Itt is féltem, na most, most válik csupán azzá, de sikerült végigvinned a verset törés nélkül. Szeretnék olvasni tőled egyebet is. Tartósan egymás mellett maradunk. Nagyon kellemes ember Pilinszky. Fánkevés, forraltbor-ivás közben is együtt állunk. Később a fogyatkozó hely miatt átmegyek vele a másik szobába. Sokkal élénkebb, jobb humorú ember, mint gondoltam. Később a vitában is - mely a marxizmus és katolicizmus lehetséges párhuzama körül zajlik - tartani tudja magát, ha másként nem, egy-egy súlyos, találó szóval. Éles eszű, és minden gesztusában költő. A problémákat mindig a velejüknél ragadja meg. Hangjában van valami enyhén arisztokratikus, de a lényében nincs. Feszes, éles vonalú arca, ideg-ujjai inkább a nagyon érzékeny emberre vallanak. Irodalmi tájékozottsága nem túl nagy. Néha elcsodálkozik, én a fiatalabb, úgyszólván kezdő, mi mindenről tudok, mennyit olvasok. Major Jenő, Fazekas László és Pilinszky eszmecseréjéből mindenesetre kiderül, hogy fiatalabb vagyok náluk, nem vagyok annyira beszorítva a reménytelenségbe. De a három ember ezzel együtt sem intézhető el a házunk táján szokásos kézlegyintéssel: polgáriak, haladásra képtelenek, ideológiailag képzetlenek. Már csak azért sem, mert ők kísérteties pontosan föl tudják mérni helyzetüket. Teoretikus ismereteik szerint kitelne belőlük egy-egy párttag. Hogy mégsem azok? Nos, ezen a ponton egyezünk." Nyolc nappal később a véletlen hoz össze bennünket a Belvárosban. „Gyaloglás közben a Ferenciek terén beülünk egy eszpresszóba. János itt talál egészen magára. Takáts, Illyés, Weöres és más költők megtárgyalása után saját ars poeticájáról beszél. Eléggé elvontan, de elhitető erővel fogalmaz. Teljes égboltú, egész világról eszmélkedik. A valóság víziószerű ábrázolásáról - ahogy Van Gogh látta a szalmafonatú szék sárga matériáját -, a dolgok Isten számára való megmentéséről. Itt lepleződik le, hogy Pilinszky is a megszállott költők csoportjába tartozik, s Latorral rokon. Verseit is úgy írja, mint ő, majdnem fejben. Egyáltalában igen érdekes ember... Németh Lászlót ajánlja, dicséri. Őt nagyon szereti. Nem csodálom. Hasonlít hozzá még koponyaalkatra is. Újra tárgyalok vele Latorról, bizonygatva, mennyire szüksége volna rá, hogy közölje őt a Válasz... Változatlanul jó költőnek tartja. Biztatom, jöjjön össze velünk egyszer. Szívesen hajlandó, majd megírja, mikor, Lator neki dedikált levonatos kötetét megköszönendő." Ebben a történelmi télben talán nem figyelünk oda eléggé Rákosi 1949. január 16-án megjelent A népi demokráciánk néhány problémája című Szabad Népcikkére. Benne van pedig, hogy népi demokráciánk immár betölti a proletárdiktatúra funkcióit. Utólag meggyőződhetünk e megállapítás vészes következményeiről. Történelmi kronológiánk 1949-es dátumai mellett az egyik leggyakrabban előforduló ige ugyanis a megszűnik.