Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

KÖRMENDY KINGA: Pilinszky János kéziratos hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárában

esetben joga van az által átadott anyag kutathatóságát szabályozni, zárt anyagként megjelölni csak a későbbiekben nyilvánosságra hozható dokumentumokat, vagy csak megnevezett személyek számára biztosítani a kutatást, vagy minden egyes esetben engedélyhez kötni azt. A kézirattáros a szakmai munkájából a szubjektivitást köteles kizárni. A hagyatékok feldolgozása során emberi, esztétikai értékelését a szakmai nyilvánosság előtt kell megfogalmaznia. Nemcsak ízlésbeli különbségre, hanem munkaköri alkalmatlanságra vall, ha egy kézirattáros a hagyaték feldolgozása közben a tudomására jutott bizalmasnak minősülő, magánéletet érintő információkat társasági témaként kezeli. A hagyaték kutathatóságának engedélyhez kötöttsége biztosíthatja, hogy a kutatásban is érvényesüljön a személyiséget megillető jogilag is elismert védelem. A kutatás időbeli korlátozása esetén pedig ajánlatos arra gondolni, hogy a történelmi távlat az irodalmi életművek megítélésében is elősegíti az objektív vélemény kialakítását. Pilinszky János hagyatékáról a születésnapi emlékülésre készített szakmai beszámoló azonban nem lenne hiteles, ha a hagyaték feldolgozója nem fogalmazná meg azokat a szubjektív benyomásait is, amik a közel négy éven át tartó munka befejezéséig alakultak ki benne. A feldolgozott kéziratok nemcsak irodalmi művek, életrajzi források voltak esztétikai, etikai, irodalomtörténeti értékekkel, hanem azt is érzékeltették, hogy soraik mögött az az állandó lelki erőfeszítés húzódik, amivel a költő a mindennapok szorításában egy külső-belső rendre törekedett. Bízva abban, hogy ezzel a renddel lehetősége lesz azoknak a műveknek a létrehozására, amiket úgy érzett, feladata még megírni. A hagyatékban található dokumentumok sok irodalomtörténeti, életrajzi, esztétikai kérdés árnyaltabb megfogalmazására adnak majd lehetőséget. A versfogalmazványok, a szövegvariánsok az alkotói folyamat útjelzői. Annak az alkotói folyamatnak, amiről Pilinszky a következőket vallotta a Szemközt az életemmel című feljegyzésében: „Nem érzelmeinket, képzeteinket, ismereteinket, élményeinket kell megírnunk, s nem esztétikai előítéleteinket, mit ihleten kívüli állapotban rögzítünk a magunk számára. Nem azt a fát, amit látunk, s elbűvöl, hanem azt a fát, mit ihletünkben pillantunk meg!" (MTAK kézirattár Ms 5933/lOv.)